A kórházból hazatérő anyuka, főleg, ha első kisbabáját viszi haza, egyik pillanatról a másikra találja magát egyedül. A baba megérkezése gyökeresen megváltoztatja a család életét. Összemosódnak a nappalok és éjszakák, a világból semmi mást nem lát, mint a csecsemőjét. Miért sír? Most meg miért nem sír? Miért van mindig tele a pelus? Miért száraz már oly régóta a pelus? Felvegyem? Ne vegyem?
Még sorolhatnánk a kismamák kérdéseit vég nélkül. Ahogyan az újdonsült szülők átlépik otthonuk küszöbét a kis jövevénnyel, mintha egy nyaralásból térnének haza: minden olyan másnak tűnik, a bútoroknak mintha más színük lenne, a méretek pedig mintha egy kicsit átrendeződtek volna.
Bármennyire is felkészülünk rá, az első napok megpróbáltatást jelentenek az anyának. Az apa segítségével, családtagok bevonásával, sok-sok türelemmel életünk legszebb napjai lehetnek ezek.
Szülés előtt készítsünk elő mindent
Jó, ha már a szülés előtt előkészítünk mindent, amire az újszülött hazaérkezésekor szükségünk lehet, hiszen a kórházból kilépve sem időnk, sem energiánk nem lesz, hogy a nagyobb feladatokat végezzük el majd a pici mellett. Az egyértelmű, hogy a babaágy már vasalt ágyneművel várja kis lakóját, s hogy a babakelengye is tisztán, glédába állítva sorakozik a polcokon. Ha nem vagyunk cumiellenesek, legyen kikészítve a cumi is.
Pelenka legalább két méretben legyen, de az első kisruhákból is lehet több méret. Mindenből vásároljunk annyit, hogy ha naponta többször át kell öltöztetni a babát, akkor is legyen elég kisruha. Popsikenőcs, hintőpor, és minden, ami a baba ápolásához kell, legyen előkészítve. Kérdezzük meg a védőnőt, mi a legszükségesebb megvásárolni való. Ő biztosan nem fog semmi fontosat kifelejteni.
A csecsemőgondozást a gyakorlatban sajátítja el minden szülő, de a könyvek helye ott van a gyerekszoba polcán. A terhesség alatt olvassunk minél több csecsemőgondozással, gyermekneveléssel kapcsolatos könyvet.
Ki segít a kismamának?
A válasz egyszerű: mit szeretne csinálni a baba és az anya, amikor hazaérkeznek. A baba nemsokára magától jelez: enni! Amennyiben a kismamának nincs még elegendő teje a szoptatáshoz, legyen kéznél a kifőzött cumisüveg vagy kispohár, és az orvos által felírt tápszer, amiből percek alatt elkészíthetjük a szükséges ennivalót.
A kismama is szeretne enni: ne várjuk el, hogy friss szülési vagy műtéti sebekkel kivonuljon a konyhába ebédet főzni az egész családnak. Ha ereje lenne, ideje biztosan nem, és a baba egy kiadós étkezés után már bömbölve jelezheti: tele a pelus! Tessék pelenkát cserélni alattam!
A család többi tagja várja a hazaérkező anyát ennivalóval, de gondosan ügyeljen az alapanyagokra. Puffasztó és a baba számára allergén élelmiszereket ne használjunk, ha nem akarjuk, hogy a picinek fájjon a hasa.
Az első éjszakákon jó, ha valaki besegít az ügyeletbe. Van olyan baba, aki két-három éjszakát is végigsír. Az éjszakai szoptatás kimeríti az édesanyát, jó, ha ott marad egy időre az egyik nagymama, aki átvállalja a büfiztetést, vagy besegít az apuka, aki simogatással nyugtatgatja az elkeseredett újszülöttet, amíg az anyuka megpróbál néhány órát aludni.
Jó, ha minden kéznél van
Legyen "betárazva" pelenkából, popsitörlőből, az anya számára intimbetétből, mindkettőjük számára váltóruhából (esetleg textilpelenkából, hogy a baba büfiztetéskor ne a pólónkra "bukja" a tejecskét.) Ugyanis, hacsak nincs mellettünk egy állandóan mozgósítható segítség, a picivel nem fogunk tudni bármikor bárhova "elugrani", ha hiányzik valami.
Hasznos, ha van a hűtőben vagy a kamrában néhány gyorsan elkészíthető fogás, amit ha felrakunk főni, percek alatt készen van. És nagy valószínűséggel nem fog odaégni, amikor megfeledkezünk róla a babával való folytonos foglalkozás során.
A telefon ne lógjon a mellkasunkon a pici mellett, de legyen a közelben: ha szükségünk van rá, azonnal telefonálni tudunk.
Pihenés a babával
A kismamának egy újszülött mellett mindig van mit csinálnia, de fogadjuk meg a régi jó tanácsot és pihenjünk mi is, amikor a baba alszik! Hiányozni fog az az elszalasztott egy-két óra, amikor éjnek idején szopiztatással vagy ringatással próbáljuk megnyugtatni a nyűgös kisbabát. Az együtt töltött pihenő idő megnyugtatja a babát, és új erőt ad a kismamának.
Végül ne feledkezzünk meg az apukákat megillető ötnapos munkaidő kedvezményről sem, mert nemcsak szükségünk lesz a segítségre, de az édesapák így nem érzik magukat kirekesztettnek az első napokban.
A gyermek születése esetén az apát megillető munkaidő kedvezmény:
„A gyermek születése esetén az apát öt munkanap munkaidő-kedvezmény illeti meg, melyet legkésőbb a szülést követő második hónap végéig kérésének megfelelő időpontban köteles a munkáltató kiadni. A munkaidő-kedvezmény tartamára távolléti díj jár.
A munkáltató az apát megillető és kifizetett munkaidő-kedvezményre járó távolléti díjat és annak közterhét az erre a célra rendszeresített nyomtatványon évente 4 alkalommal – március 31-éig, június 30-áig, szeptember 30-áig illetve december 31-éig – nyújthatja be a székhelye szerinti regionális igazgatóságnak. Az igazgatóság a benyújtási határidőt követő 15 napon belül gondoskodik a kimutatott összeg átutalásáról.”
(Forrás: Magyar Államkincstár)