Gyermekkorunkból emlékezhetünk még arra, amikor a nagyszüleinkkel és a szüleinkkel Csip csip csókát, Ciróka marókát vagy Kerekecske dombocskát játszottunk. Bizonyára élveztük ezeket a játékokat, és hogy együtt lehetünk, nevetgélhetünk. Az oldott hangulatú mondókázás nemcsak a bizalmat növeli a szülők és nagyszülők iránt, hanem lényeges szerepe van abban, hogy fejlődjön a picik ritmusérzéke, zenei érzéke, beszédkészsége.
 
A babák agyműködését serkentik, ritmusérzékét fejlesztik a mondókák, kiszámolók, gyermekversek, gyermekdalok. Nem véletlenül olyan gazdag a magyar népköltészet mondókákban. Segítenek abban is, hogy a szülő és gyermek kapcsolata elmélyüljön. A mondókákon keresztül találkozhat először a baba a változatos nyelvi fordulatokkal.

Később a tanulást, memorizálást segítheti, ha sokféle mondókával szórakoztatjuk gyermekünket. Ezért is tartják a mondókákat, versikéket, kiszámolókat természetes fejlesztő játékoknak. Egy idő után, a még beszélni nem tudó csecsemők is gőgicsélnek, amikor mondókákat hallanak.

A mondókák általában rövidek, dallamosak, ritmusosak. Összekapcsolódnak egyszerű, testi kontaktust igénylő mozgásokkal: cirógatással, finom hajborzolással, az orr, a kezecskék vagy a homlok érintésével. Mivel a kellemes érintés a babákat megnyugtatja, ellazítja, sérült gyermekek nevelésében is fontos a mondókázás, az ölbéli játék.

Mondókák a pelenkázóasztalon

Nehogy azt higgyük, hogy az egészen kicsi babák nem fogékonyak a versikékre. Beszéd közben figyelik apa és anya száját, hangját, érzik az érintéseket, reagálnak a mozdulatokra és az érzelmek kifejezésére.

Pelenkázás közben a mondóka összekapcsolódhat a poci simogatásával, a gyermek talpacskájának puszilgatásával, ezt élvezik a gyerekek. Finoman, a mondóka ritmusára összeérinthetjük a baba két tenyerét, mintha tapsikolna.

A Ciróka maróka, Én is pisze, te is pisze, vagy például a Kerekecske dombocska játszható a pelenkázóasztalon. A gyerekek szeretik az egyszerű dallamú „Lóg a lába, lóga” kezdetű dalocskát, vagy a tapsoltatót, amelynek első sora az, hogy „Tapsi, tapsi mamának”.

Ölbéli játékok

Az apa és az anya is bizalmas, szeretetteljes viszonyt alakíthat ki gyermekével, ha rendszeresen ölébe veszi, mondókákat mond neki. Persze csak azokat a babákat ültessük ölünkbe, akik már képesek ülni!

Lehet nekik mondani tapsoltatókat, kiszámolókat, lovagoltatókat. A szemben ülő pici figyelheti beszéd közben az arcunkat, szemünkbe nézhet, láthatja, hogy mosolygunk, és erre reagálhat. Ha gyakran nevet együtt a szülő és a gyerek, az erősíti kettejük meghitt kapcsolatát.

Az úgynevezett lovagoltatók, mint a Gyí te fakó, illetve a hintáztató mondókák a ritmikus mozgatással a gyermek mozgását és koordinációját fejlesztik.

A környezettel kapcsolatos mondókák

A néprajzi kutatások is megkülönböztetnek olyan mondókákat, amelyekkel a társadalmi és természeti környezetét ismerheti meg a kicsi. Az időjárással például az Ess eső, ess vagy a Süss fel nap foglalkozik a gyermekek számára is érhetően, leegyszerűsítve.

Sok mondókában szerepelnek állatok, mint a Katalinka szállj el kezdetűben. A Csigabiga told ki szarvadat kedvelt mondóka a gyerekek között. Később, amikor tavasszal, nedves időben, amikor még városokban is gyakran látni kerítésen, járdán, fűben csigákat, felhívhatjuk rájuk a pici figyelmét, és együtt lehet szavalni a mondókát.

A mondókákhoz nem kell feltétlenül külön időpontot találnunk. Evés előtt, evés után, pelenkázás, fürdetés, öltöztetés alatt, séta közben is mondogathatjuk a babáknak és a kisgyerekeknek. Ahogy megtanulják ezeket a versikéket, dalocskákat, lesz közöttük majd olyan, aki már a babakocsiban ülve együtt szaval és énekel a szüleivel vagy nagyszüleivel, vagy hangos, vidám kurjantásokkal kíséri kedvenc mondókáit.