Kicsivel jobb!

Babázó

Babázó

Nagycsaládos apuka

2011. augusztus 10. - AnitUp

A tudatosan vállalt nagycsalád általában tudatos felelősségvállalással is jár. Ezekben a családokban nem elég, ha csak az egyik fél szeretne több gyermeket, az apának és anyának közösen kell egy életre szólóan dönteni és életformát választani. Ma már kevés fiatal tervez nagycsaládot a bizonytalan megélhetésre hivatkozva.

Nem könnyű nagycsaládos apának lenni, ugyanakkor büszkeség tölti el azokat az apákat, akiknek három, vagy annál több gyermekük van. Amíg a csemeték felnőnek, folyamatosan érzik a megnövekedett felelősséget, hogy mi lesz, ha nem tudják biztosítani számukra a felneveléshez szükséges feltételeket. Az apák másképp élik meg az ezzel járó felelősséget, mint az anyák.

Míg a nők a mindennapok problémamegoldásának módszerével lendítik át magukat a nehézségeken, az apák nem egyszer a távoli jövő miatt aggódnak. Ott, ahol több gyermeket nevelnek, még fontosabb, hogy a pár „összedolgozzon”, mindenben egymás mellett álljon.

Munkamegosztás

Ha több kisgyermek van a családban, általában az apa dolgozik, az anya pedig – sokszor egy időre feladva hivatását – otthon marad a háztartásban.

Az otthon lévő anyának minden kis segítség jól jön, bármilyen apróságnak is számít. Munka után még beleférhet az apa idejébe egy bevásárlás, a gyerek leckéjének átnézése, játék, vagy éppen a vacsorafőzés.

Nagyobb családokban általában a nagyobb gyermekeknek is megvan a maguk feladata, mert csak így mûködőképes a családi közösség. Ebben példát mutathat az apa is, jó, ha a gyerekek azt látják, hogy bizonyos rendszerességgel neki mi a dolga otthon.

Ahol sokan vannak, ott nehéz rendet tartani. Az apa lehetőleg mutasson példát ebben a gyerekeknek: pakoljon el mindent maga után a fürdőszobában és a konyhában is, a gyerekektől is könnyebb lesz elvárni ugyanezt.

Derűs légkör, közös programok

Nem is olyan nehéz derűs légkört teremteni ott, ahol sok a gyerek. Egyrészt mindig történik valami, másrészt, ha az apa nem viszi haza a problémáit, a gyerekeket sem nyomasztja a rosszkedve. Nem kell őket a felnőttek problémáival terhelni.

Nem kizárólag az anyagiakon múlik, hogy boldog-e egy nagycsalád. Ott, ahol van mit enni és van hol lakni, a szülőkön múlik a családi élet minősége. Az együtt végzett tevékenységek, a közös programok erősítik a család összetartását.

A nagycsaládok általában nyitottabbak. Szívesen vendégül látják barátaikat, főleg, ha ott is vannak gyerekek. Ilyenkor sem a pénzen múlik, hogy jól érezzék magukat. Egyszerű vendéglátás mellett is jót játszanak a gyerekek és a szülők is felfrissülnek egy kis beszélgetéstől.

Jár egy kis szabadidő

Az apának is jár néha egy kis szabadidő, amikor egyedül lehet, és gyerekzsivaj nélkül kikapcsolódhat. Akár a munkájába feledkezik bele ilyenkor, akár olvas vagy sportol, a barátaival találkozik, kikapcsolódik a napi rutinból, és feltöltődik.

A fontos az, hogy ez a kis szabadság mindkét szülőnek járjon alkalmanként, és hogy kettesben is tudjanak lenni. Nagyszülői, baráti segítséggel megoldható egy-egy közös mozi, séta, színház vagy baráti beszélgetés.

Kiegyensúlyozott családban nem érzik az apák tehernek a sok gyermeket. Ha sokáig dolgozik az apa, akkor is kapják meg a gyerekek az esti puszit, és lehet, hogy a meseolvasás is belefér még.

Szegedi Éva

A bejegyzés trackback címe:

https://babazo.blog.hu/api/trackback/id/tr323141238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása