Kicsivel jobb!

Babázó

Babázó

5 + 1 játék rossz időben

2011. május 16. - AnitUp

Rossz időben nehéz eltölteni otthon az egész napot, hiszen ha folyamatosan esik az eső, a szabadtéri programoknak lőttek. A kisgyermek hamar unatkozik fog, a tévé elé meg nem szívesen ültetjük őket. Míg a közös játék erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot, és színesíti a gyerekek egyéniségét.

Számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy mi magunk is kitaláljunk játékokat, vagy játékosan készítsünk el valamit közösen.

Szerepjátékok

Nagyon szeretnek a gyerekek óvodásat, orvososat játszani. A szülő is vállaljon szerepet ebben a játékban, a szerepek cserélődjenek. Általában a kisgyermekek meg is fogalmazzák, milyen elvárásaik vannak a szereppel kapcsolatban, milyennek kell lennünk, vagy mit kell mondanunk.

Ilyenkor a velük megtörtént dolgokat dolgozzák fel azzal, hogy szerepekkel”kibeszélik”. Jó alkalom ez arra is, hogy olyan dolgokat megtudjunk a csemeténkkel kapcsolatban, amit még nem tudtunk. Ez a játék fejleszti a kommunikációs képességeiket is.

Gombos játék

Ki gondolná, hogy a nagymamák összegyűjtött gombjaival milyen jót lehet játszani. Persze csak akkor, ha a gyermek már elég nagy ahhoz, hogy ne vegye szájába még véletlenül sem a gombokat!

Először is színek szerint vagy méret szerint lehet csoportosítani, a kicsi megtanulja a színeket és az arányokat. Gyakran ők is kitalálnak szempontokat a csoportosításhoz. Az így kiporciózott gombokkal boltos játékot lehet játszani. (Kiürült és jól kimosott arcrémes tégelybe is tehetjük a gombokat, színenként, méretenként.)

A boltos néni vagy bácsi szerepét a gyerekek általában saját maguknak tartják fenn, és örömmel adnak el nekünk a legszebb portékáikból. Ebben a boltban a fizetőeszköz is gomb, és valahogy mindig visszakerül az áru az eredeti helyére…

Palacsintasütés

Csak 5-6 évesnél nagyobb gyermekekkel szabad a konyhában közösen palacsintát sütni, és mindig úgy, hogy ne legyen a kisgyermek a tűzhely közelében. A palacsinta tészta kikeverése veszélytelen, ha mellette vagyunk, nagy élvezettek kevergeti.

Süssünk különböző formákat, nem kell, hogy a palacsinta szabályos legyen, vagy felismerhető formájú. Ezeket szívesen megtöltik a gyerekek, vagy a tetejükre csurgatják a lekvárt.

A konyha valószínűleg ragadni fog, de a kicsi remekül érzi magát. Ha pedig rossz evő, tápláló uzsonnát eszik, anélkül, hogy erőltetnénk.

Alkotó jellegű játékok

Az alkotó jellegű időtöltések is mindig „bejönnek”. Rajzolás, festés, gyurmázás-lehetőleg liszt-só gyurmából-, papírhajtogatás, bábozás egy-egy nap bekerülhetnek a napirendbe, úgy, hogy minden nap más tevékenységet tervezünk. Vásároljunk be az ehhez szükséges kellékekből, lehetőleg a gyermekkel együtt. Már ez is érdekes program lesz számára.

Ezek a játékok fejlesztik a gyerekek kreativitását, kiélhetik művészi hajlamaikat. Ne hagyjuk magára ez alatt az idő alatt sem, egyrészt az apróságoknál szinte minden veszélyes eszköznek számít még, hiszen könnyen kárt tesznek magukban. Másrészt igénylik a szülő jelenlétét, közreműködését, biztatását, elismerését.rajz

Elrejtő játékok

Imádnak elrejteni dolgokat, amit nekünk meg kell keresni. Lehet ez bármilyen játék, vagy tárgy. Általában nagyon nehezen találjuk meg, ők pedig boldogok, hogy mennyire leleményesek voltak.

Közben a szemünk sarkából figyeljük, nem megy-e olyan helyre a lakásban, ahol baj érheti! Megtanulhatja a bújócska vezényszavait is: hideg, langyos, meleg, attól függően, hogy közel vagy messze vagyunk-e az elrejtett tárgyhoz.
 

Meseolvasás

A meseolvasás mindig beválik, bármekkora is a lurkó. Ha olyan mesét találunk, amelyik az életkorának megfelelő, a történetet követni tudja, a szereplőket szereti, a mese terjedelme pedig az életkorához igazodik, naponta többször, akár délelőtt és délután is mesélhetünk.

Nagyon szeretik a kicsik azokat a történeteket, amelyek akár róluk is szólhatnak, amelyekben a szereplők élete emlékeztet az ő életükre, esetleg egy éppen hasonló korú kislányról vagy kisfiúról szólnak. Most előkerülhetnek azok a mesekönyvek is, amiket még eddig nem volt időnk közösen megnézegetni a gyerkőccel. Mesélje elő is, kiket és miket lát a képeken. Ezzel a szókincsét is fejlesztjük, és a világról szerzett ismereteit is bővítjük.

A bejegyzés trackback címe:

https://babazo.blog.hu/api/trackback/id/tr942908204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása