Kicsivel jobb!

Babázó

Babázó

Bárányhimlő

2011. március 11. - AnitUp

A bárányhimlő nagyon ragályos, cseppfertőzéssel terjedő, jellegzetes, hólyagos kiütéssel járó, lázas megbetegedés, amelyet a varicella zoster nevű herpeszvírus okoz.

Lappangási ideje hosszú, akár 14-21 nap is lehet, és már a tünetek jelentkezése előtt napokkal is fertőz. Lázzal, gyengeséggel, étvágytalansággal, hasfájással jár. A kiütések viszketős hólyagokká válnak, amelyek könnyen elfertőződhetnek. A betegség lefolyása 1-2 hét.

Felnőtteknél a bárányhimlő szövődményeként tüdőgyulladás, izületi-szív-májgyulladás alakulhat ki, ritkán agyvelőgyulladás.

A betegség átvészelése után a vírus a szervezetben marad, és olyan körülmények között, amelyek a szervezet legyengülésével járnak, például nagy stressz éri az illetőt, újra támad, ezúttal övsömör formájában. Míg a bárányhimlős anya magzata is megfertőződik, addig az övsömörön átesett kismamától nem jut be a vírus a vérárammal a baba szervezetébe.

Terhesekre veszélyes

Veszélyes a magzatra, de még az anyára is a terhesség alatt szerzett bárányhimlő, latin nevén varicella. Nemcsak vetélést okozhat, de az ebben az időben történő szervfejődésre is hatással van, közvetve fejlődési rendellenességet okoz.

Időben megkapott védőoltással megelőzhető a betegség.

Minden babát tervező nőnek tisztában kell lennie a bárányhimlő veszélyeivel. Ez az ártalmatlannak egyáltalán nem mondható gyermekbetegség felnőtt korban súlyos szövődményekkel jár, a magzatnál a terhesség első három hónapjában fejlődési rendellenességet okozhat.

A megfertőződött magzat bőrén is megjelennek a kiütések, melyek nyomán olyan hegesedések alakulnak ki, amelyek idegsorvadást, izomsorvadást, csontfejlődési rendellenességet okoznak.

Szintén nagy a kockázata, ha a szülést megelőző 5 napban fertőződik meg a magzat az anyától. Születés után súlyos lefolyású varicella alakul ki nála, ami az esetek 20-30 százalékában halállal végződik.

Ellenanyag-vizsgálat, védőoltás

Mivel elég markáns tünetekkel jár együtt ez a gyermekbetegség, az esetek nagy többségében a gyermeket tervező vagy váró nő és családja emlékezni szokott arra, hogy átesett-e a bárányhimlőn. Ebben az esetben a szervezetében megtalálható az ellenanyag.

Amennyiben valaki nem biztos abban, hogy volt már bárányhimlős, érdemes vérvétellel történő ellenanyag-vizsgálatot kérni. Ha nincs idő a vizsgálatra, a védőoltás beadatása sem felesleges, még akkor sem, ha már átesett az illető a varicellán.

Tervezett terhesség esetén a várható fogamzás előtt 3 hónappal érdemes beadatni a védőoltást. Amíg a 12 éven aluli gyermekek védettsége egy oltástól alakul ki, addig a 12 éven felüli lakosságnak két oltásra van szüksége. Az első és a második védőoltás között 6 hétnek kell eltelnie, a védettség 15-20 nap alatt alakul ki.

A bárányhimlő vírusa gyakrabban támad a téli, kora tavaszi hónapokban, ezért babát tervező nőnek érdemes már ősszel gondoskodnia a védőoltásról.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://babazo.blog.hu/api/trackback/id/tr882730746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása