Szükség van a délutáni alvásra?

2011.05.10. 13:06 - AnitUp

Címkék: délutáni alvás pihenés gyerekfejlődés

A három év alatti gyermekek napirendjének még szerves része a délutáni szieszta. Az egy év körüliek még kétszer alszanak napközben: délelőtt és délután. Másfél éves kor után lassan-lassan elmaradnak a délelőtti alvások, és a déli órákban fárad el a kicsi. A kitolódott délelőtti ébrenléti idő miatt átalakíthatjuk a napirendet, amelyben továbbra is fontos szerepe van a délutáni pihenésnek. Szervezetüknek szüksége van a pihenésre, mégis egy idő után naponta meg kell küzdeniük a szülőknek azért, hogy csemetéjük pihenjen délutánonként.

A fejlődés egyik alapvető feltétele

Amíg a három hónapos csecsemő alvásszükséglete napi 15 óra, addig hároméves korára ez az idő 12-13 órára csökken.

A megfelelő alvásidőre szüksége van a gyermek szervezetének a fizikai és mentális fejlődéshez. Amelyik gyermek saját szükségletének megfelelően eleget alszik, az fizikailag jobban fejlődik, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb kialvatlan társainál.

Nem csak az éjszakai alvás pihentető voltára kell odafigyelni, de napközben is szüksége van a kisgyermeknek a pihenésre, legalább négy-ötéves koráig. Van olyan gyermek, aki egészen hat éves koráig igényli ezt.

A délutáni alvás ideje változó lehet, a félórástól az egy-másfél órásig. Legjobb az ebéd utáni pihenő, ami nem nyúlik bele a késő délutánba, így este idejében ágyba tudjuk dugni a kicsit.

Ha nem alszik délután

Minden szülőnek voltak már gyenge pillanatai, amikor hajlott a gyermeke kérésére, és elmaradt a délutáni szieszta. Ennek legtöbbször az a következménye, hogy a gyerkőc késő délután már nyűgös, hisztis, a szemeit dörzsöli, problémás az esti fürdetés, és sokszor még a vacsora is. Hiába fáradt el nagyon, éjszaka nyugtalanul alszik.

A gyermekeknek, akárcsak a felnőtteknek, nem egyforma az igényük az alvásra, a pihenésre. Általában három-négyéves koruktól egyre kevesebbet alszanak, de vannak olyan óvodások, akiknek nagycsoportos korukban is kell a délutáni szundi.

Nem dől hát össze a világ, ha a délutáni alvás néha kimarad, de a szokásokhoz illeszkedve ez az időszak a pihenésről, nyugalomról szóljon. Szabadtéri program, futkározás helyett jobb a meseolvasás, a csendes játék.

Praktikák

Sokat tehetünk azért, hogy minél tovább tartson az időszak, amikor a kisgyermek délutánonként alszik. A jól kialakított napirend az első lépés ehhez. Nagyjából ugyanakkor ebédeljen, és a szieszta ebéd után kezdődjön. Ha napi rutinná válik a délutáni pihenő, kevesebb alkudozásban lesz részünk, amint egyre öntudatosabbá válik a csemeténk.

Teremtsük meg a pihenés feltételeit. A bölcsődében, óvodában is pizsamát vesznek fel a gyerekek, otthon is kinevezhetünk „délutáni alvós” ruhát, vagy pizsamát. Ez legyen kényelmes, ugyanúgy, mint az éjszakai öltözet. Saját helyén, a kiságyban, vagy később a saját heverőjén feküdjön le a gyermekünk, nem érdemes minden délután vándorolni, újabb és újabb helyet keresni. A szobát szellőztessük ki, ugyanúgy, mint az esti elalvás előtt. Ne vibráljon TV vagy számítógép monitora ott, ahol a gyermek alszik.

Ne fogjunk hozzá csörömpölni a lakásban, kihasználva az időt, hogy egy kicsit haladhatunk a házimunkával. Az sem jó megoldás, ha rácsukjuk az ajtót, azzal, hogy márpedig aludni kell. A legjobb, ha mellé ülünk, mesélünk, halkan énekelünk; a lényeg, hogy érezze a nyugalmat és a biztonságot.

Legyünk határozottak a pihenést illetően, ha már volt néhány nehéz estéje a kicsinek a délutáni alvás elmaradása miatt. Határozottak, de soha ne erőszakosak, és soha ne járjon büntetés az alvás elmaradása miatt.

Legyen-e délutáni szundi?

Ha az alábbi jeleket tapasztaljuk, igen!

Szemdörzsölés, „lapos” pillantások.
Késő délután és este egyre nyűgösebb.
Még a legegyszerűbb napi tevékenységre, mint az esti fürdésre vagy vetkőzésre is nemet mond.
Könnyen sír, hisztizik.
Játék közben lehajtja fejét a macijára, vagy más puha játékra.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://babazo.blog.hu/api/trackback/id/tr552892835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.