Kúszás és mászás

2011.04.11. 15:24 - AnitUp

Címkék: mászás mozgásfejlődés kúszás pető módszer hidroterápia dévény módszer

A babák nem azonos ütemben fejlődnek, ez igaz a mozgásfejlődésre is. A kúszást, felülést, mászást egymás után tanulja meg a kicsi, néha nem ebben a sorrendben. Általában 8-11 hónapos koruk körül másznak, ami átmenetet jelent a kúszás és a járás között.

A mászásra, nem kell tanítani az egészséges kicsit, hozzáfog, ha eljött az ideje, de lehetőséget kell adni arra, hogy maga kísérletezzen, próbálkozzon a mászás technikájával. Ha segíteni akarunk ebben, akkor fektessük minél gyakrabban hasra, majd amikor látjuk, hogy ügyesen kúszik a járókában, sőt az már akadályozza, vegyük ki.

Először is biztosítsunk elegendő helyet, legalább egy 2*2 méteres területet, ahol semmi más nincs, csak egy szőnyeg, hogy ne fázzon meg, azon egy lepedő, és néhány puha játék, amikkel nem tudja megütni magát a nagy igyekezetben. Elhelyezhetünk különböző távolságokra néhány színes kendőt is, amelyeket nem tud a szájába gyömöszölni.

Az először körben forgó, majd négykézlábra álló csemete küzdeni fog, hogy elérje a közelében lévő színes tárgyakat. Ne tegyük tőle túl messze, ne vegyük el a kedvét, tudjon örülni annak, hogy megszerezte, amit akart.

Ilyenkor egy pillanatra se hagyjuk egyedül, képes villámgyorsan olyan tárgyak után nyúlni, amik bajt okozhatnak. Tüntessünk el a közeléből minden éles sarkú asztalt, különösen, ha terítő és tárgyak vannak rajta, mert ahogy megkaparintja a terítő szélét, abban a pillanatban magára is rántja.

Mikor kell szakemberhez fordulni?

Rendellenesség esetén forduljunk neurológushoz és gyógytornászhoz. Az átlagostól való eltérés, ha valamivel később kezd mászni a kicsi, nem probléma. Soha ne foglalkozzunk azzal, hogy mivel dicsekednek a szomszédok, a barátnők, hogy az ő csemetéjük ilyen idős korában már mit tudott.

A mozgásfejlődés üteme öröklött tulajdonságoktól, testalkattól, motivációtól is függ. Nagyobb babák később kúsznak, másznak, ülnek fel és indulnak el. Az egészséges babát nem kell ezekre tanítani, magától is kísérletezni fog, hogyan jut egyik sarokból a másikba, vagy hogyan tud mászás közben a maciért nyúlni.

Hogy meddig tart a kúszás és mászás időszaka, az is eltérő. Általában amelyik kicsi tovább kúszik, rövidebb ideig mászik addig, míg fel nem áll, és amelyik rövid ideig kúszik, az tovább mászik.

Ha 10 hónapos koráig sem tesz kísérletet a kúszásra sem, szakemberhez: neurológushoz, gyógytornászhoz kell fordulni.

Speciális mozgásfejlesztés

Előfordulhat, hogy a kicsi hipotón, túl laza izomzatú, ezért nem forog, nem mászik.

A feszes koraszülött baba mozgásfejlődése is elmarad. Ezeknek a babák „feszítenek”, lábuk egyenes, izomzatuk le van tapadva, kezük görcsben van.

Mindkét esetben neurológiai vizsgálat szükséges, ahol megállapítják, valósak-e a szülők észrevételei, majd javaslatot tesznek a szükséges kezelésre, amely egyénre szabott speciális mozgásprogram.

Ha a mozgásfejlődésben való visszamaradás oka valamilyen idegrendszeri károsodás, akkor később a beszédfejlődésben, sőt később az olvasásban is gondok jelentkeznek. Ezért kell időben neurológushoz, gyógytornászhoz fordulni, ha valami szokatlant észlelünk a kicsi mozgásában, vagy elmarad a korának megfelelő mozgásformákban.

Hazánkban speciális gyógytorna, a Dévény-módszer, a Pető-módszer, a hidroterápia hivatott segíteni, hogy a baba mozgása egészségesen fejlődjön.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://babazo.blog.hu/api/trackback/id/tr842817545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.