Kicsivel jobb!

Babázó

Babázó

Járművek

2011. szeptember 22. - AnitUp

Ebben a kora őszi nyárban, amíg még nem köszöntenek be az esős napok, használjuk ki a lehetőségeket, és legyünk minél többet a szabadban.Vegyük elő a kis műanyag járműveket: a kisautót, kismotort, mindenféle keréken guruló csodajárgányt, a friss levegőn jó az intenzív mozgás kisgyermeknek, anyukának. 

Motorok, kisautók

Amikor már biztonsággal jár a kisgyermek vehetünk neki műanyag motort, kisautót. A kisautóknál az ülés felhajtható, így van lehetőség a “kincseket” belepakolni. Érdemes a járgány vásárlásakor ellenőrzni, hogy a baba lába leér-e, mivel az ülőfelület nagyon széles. A műanyag kismotorok többféle méretben kaphatók, így minden korosztályban megtalalájuk améretben megfelelőt. Minden gyerek imádja ezeket a műanyag motorokat,  a szülők pedig szívdobogva figyelik, hogy az előbb még kúszó-mászó kisbabájuk ma már iszonyatos gyorsasággal  hajta a kismotort. A kicsik meg élvezik a szabadságot, a sebességet, amit a kismotor ad nekik.

A műanyag járműveken való közlekedés nagy vesztese persze a baba cipője, ami áldozatul esik -a lábbal hajtás és fékezés következtében-  a járda aszfaltjának.

Érdemes beszerezni olyan lábbeliket, amelyek orrát vastag gumival látták el, illetve már lehet kapni baba- vagy játékboltokban erre a célra kifejlesztett cipőre csatolható “védőkupakot”.

Ez a kis szerkezet a cipő orrára húzható, és a bokánál tépőzárral rögzíthető, ami így megvédi a gyerkőc lápujjait, illetve a cipő orrát is.

Sokak szerint a későbbiekben gondot okozhat a kismotorról más, pedállal hajtható járművekre való áttérés, mert a gyermek nehezen tanulja meg a pedáltekerést. Előbb-utóbb azért elsajátítják a biciklizés művészetét is.

Bicikli

A biciklizés egy nagyon bonyolult és összetett mozgás, ahol kormányozni, tekerni, nyomni a pedálokat és egyensúlyozni is kell egyszerre.

Vannak akik a  háromkerekű  biciklivel kezdik, legtöbben azonban a kétkerekű  bicajt választják a két kis pótkerékkel.

Amint ráállt a lábuk a pedál használatára, már nagy magabiztonsággal száguldanak. Arra mindenképpen tanítsuk meg a gyerkekek, hogy miként kell kanyarodni, fékezni, megállni.

A biztonságos biciklizéshez hozzátartozik az alapvető KRESZ ismeretek, ilyenkor azokat az alapvető közlekedési szabályokat  “tanulják” meg a gyerekeket, amelyekre szükségük lesz az utcán való közlekedéskor.

Ezek között szereplnek azok az elemi szabályok, mint például: mindig meg kell nézni, hogy jön-e autó, másik biciklis, gyalogos. Figyeljünk a velünk együtt közlekedőkre, Ne felejtsünk el jelezni irányváltoztatáskor (ehhez szükséges megtanulni egy kézzel is biztonságosan tartani a kormányt)!

Ezután lassan megismerkedhetnek a jelzőtáblákkal is, erre remek lehetőség a tömegközlekedési eszközökön utazás, vagy egy kellemes közös séta, illetve ha autóban ülünk éppen, a piros lámpánál.

Biztonságosan

Bármelyik közlekedési eszközt használja éppen a kisgyermek, soha ne feledkezzünk meg a védőfelszerelésről.

Nagy valószínűséggel az első időszakban  nehézkes lesz rávenni a gyerkekek, hogy használják a bukósisakot, de a későbbiekben már ő szól ránk, ha mi nem vennénk magunkra biciklizéskor a fejvédőnket.

Talán akkor van legkönyebb dolgunk, ha már az elején következetesen minden alkalommal használjuk  a védőfelszereléseket, már akkor is, amikor a mi biciklinken utazik a babaülésben.

Érdemes körülnézni a sportboltokban, mert széles szín- és méretválasztékból tudjuk kiválasztani a gyermeknek tetsző és a mi péztárcánknak is megfelelő bukósissakot.


Könyvajánló

Tökéletes szülők, tökéletes gyermekek, tökéletes családok nem léteznek. Olyan családok viszont igen, ahol mindkét szülő igyekszik megtanulni a szülővé válást, a gondoskodást, az alkalmazkodást a gyermek életkori sajátosságaihoz, megteremteni azt az elfogadó, óvó, ugyanakkor szükség esetén fegyelmező, jóra intő közeget, amelyben kibontakozhat a gyermek személyisége, ugyanakkor megtanulja a társas együttélés alapvető szabályait, a másik ember tiszteletét. 

Minden leendő és gyakorló szülőnek szüksége lehet tanácsokra, útmutatásra a gyermekvállaláshoz és gyermekneveléshez. Ranschburg Jenő éppen ezért írta a Szülők könyvét.

Problémák mindenhol előfordulnak. Van, amelyik családban a baba éjszaka képtelen elaludni, máshol a szobatisztasággal lehet gond. Előfordul, hogy megváltozik a bölcsődés vagy óvodás korú gyermek addigi viselkedése, vagy a kicsi éppen hisztis korszakát kezdi élni.

Ilyenkor a szülők tanácstalannak érzik magukat, úgy gondolhatják, egyedül állnak gondjaikkal, vagy éppen azt nem értik, mi lehet ennek vagy annak a viselkedésnek az oka. Pedig sok kérdésükre már született válasz, hiszen léteznek tipikus gyermeknevelési problémák a kicsik minden egyes életszakaszában.

A Szülők könyvében, illetve annak szerkesztett változatában, a Szülők kis könyvében megtalálhatók azok a legfontosabb információk, amelyekkel tisztában kell lenniük a családtervezés előtt állóknak és a már gyermekes pároknak, vagy akár a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek. 

A szerző így ír könyvéről: „E könyvvel segítséget szeretnék nyújtani ahhoz, hogy a sok, szeretettel és reménységgel várt újszülöttből-mely feltűnt a családban-, egészséges, becsületes és harmonikus ember váljék.”

A mai magyar gyermeklélektan megkerülhetetlen alakja volt, a közelmúltban elhunyt Ranschburg Jenő. Televíziós szerepléseket vállalt, weboldalakon működött közre szakértőként, aggodalmas olvasók leveleire válaszolt. 

A fogamzástól az iskolakezdésig terjedő időt öleli át a Szülők könyve. A szerző igyekszik kifejezetten gyakorlati tanácsokkal ellátni az édesanyákat és édesapákat. A magzat és környezete kapcsolatától a mozgáson és beszéden át a szobatisztaságig számos téma kerül szóba, érhetően, a szülőket megnyugtatva.

A nagysikerű könyv második, bővített kiadását, új fejezettel egészült ki, így került bele az ikrekről, a félénk gyerekekről, a nagyszülők szerepéről, a tündérmesékről és még sok másról szóló fejezet, amely ezt a könyvet még teljesebbé teszi.

Egyáltalán nem szégyen a polcról levenni, vagy egy webáruházból megrendelni a kötetet, inkább annak a jele, hogy a szülőnek valóban fontos a gyermeke, és szeretné a legjobb tudása szerint felnevelni, azt adva meg neki, amire valóban szüksége van.

Szegedi Éva

Negyvenen túli kismamák

Nincs akadálya annak, hogy negyvenen túli nők is gyermeket vállaljanak, ha a szülők mindketten egészségesek, nem szenvednek krónikus betegségben, és elég erőt éreznek magukban arra, hogy felneveljék gyermeküket.

A negyvenes években is lehet egészséges kisbabát szülni. Nem ritka, hogy ebben az életkorban lévő nők vállalják, hogy világra hozzák második, harmadig, de akár első gyermeküket is. Az idősebb korban fogant gyermekeknél valóban valamivel magasabb bizonyos születési rendellenességek előfordulása, de ezt számos egyéb tényező is befolyásolja, például a szülők életmódja, környezeti ártalmak, általános egészségi és fizikai állapot. Ilyenkor a terhesség alatti ultrahangos vizsgálatok mellett genetikai vizsgálat is javasolt. 

Felkészülés a fogantatásra

A babatervezés első lépése egy alapos belgyógyászati és nőgyógyászati vizsgálat. Jó, ha ezután a pár felkeres egy orvos-genetikust, és kikéri a véleményét is. Itt a családban előforduló örökletes betegségekről, rendellenességekről, a szülők esetleges krónikus betegségeiről is tudni kell a vizsgálatot vezető orvosnak.

Tudatos, egészséges életmódra kell átállni a leendő kismamának, ebben az életmódban már a teherbeesést megelőzően sincs helye sem a nikotinnak, sem az alkoholnak. A táplálkozás legyen változatos, rostban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. A testmozgás, a napi friss levegő pedig szintén elengedhetetlen.

A negyvenes éveikben járó nők már nem a karrierépítéssel vannak elfoglalva, így lehetőleg olyan munkát végezzenek a terhesség előtt és alatt, ami stressz-mentes. A szülés utáni időkre gondolva, ha van rá lehetőség, keressenek olyan munkát, amelyet később esetleg otthonról vagy részmunkaidőben is végezhetnek.

Vizsgálatok

A terhesgondozásban részt vett kismamák egészségi állapotát az orvos és a védőnő végig kíséri a terhesség alatt. Minél idősebb a kismama, annál fokozottabb ez az odafigyelés, mert a terhességet kísérő rendellések, mint a terhességi cukorbaj vagy magas vérnyomás betegség nagyobb százalékban fordulnak elő ebben a korban, és szülés után is megmaradhatnak.

A negyven fölött terhességeknél gyakoribban a vetélések, koraszülések és a fejlődési rendellenességek. Az ultrahangos vizsgálatok, melyekre többször is sor kerül a terhesség során, kiszűrik a látható rendellenességeket.

Az AFP vizsgálatot az anyai vérből vett mintán végzik el, amelynek segítségével rendellenesség gyanújára következtethetnek.

Minden 35 év feletti nőnek felajánlják a magzatvízből végzett genetikai vizsgálatot, amellyel a kromoszóma rendellenességeket szűrik ki. Ez a vizsgálat nagy biztonsággal szűri ki a nagy rendellenességeket, például a Down-szindrómát. A negyvenen túli kismama, ha az orvos és a védőnő nem küldi genetikai vizsgálatra, kérje ennek elvégzését.

Szülés után

Előnyei is vannak a késői gyermekvállalásnak. Mire ezt a kort elérik a szülők, nagyobb életbölcsességgel, türelemmel rendelkeznek, anyagilag stabilabb a család. Ha a nagyobb gyermekek kirepülnek, még marad egy kicsi mellettük, akiről jól esik gondoskodni.

A negyvenes nőknek szinte ugyanazokat a kérdéseket érdemes végiggondolniuk, mint a fiatalabbaknak: akivel a gyermeket tervezik, arra számíthatnak-e, ki segíthet a gyermek körüli teendőkben, mi lesz, ha nem tudnak újra elhelyezkedni gyes vagy gyed után.

Szegedi Éva

"Nem vagy az apukám"

Nem egy nő vagy férfi nyilatkozik úgy, hogy gyermekkorában nevelőapja volt, de annyira jó viszonyban voltak, hogy ma is igazi apjaként tekint rá. Sok energiát és időt igényel ugyan a feladat, hogy szeretetteljes kapcsolat alakuljon ki a nő új élettársa vagy férje és a korábbi kapcsolatából származó gyermeke vagy gyermekei között, de megéri. Az összetartó család erős háttér minden benne élőnek.

Jó kapcsolatot alakíthat ki az édesanya új partnere a gyermekkel, ha figyelembe veszi a kicsi életkorát, nem akar mindenáron a vér szerinti apa helyébe lépni, és kellő türelemmel, humorral kezeli a problémás helyzeteket. 

Az új partnernek mindenekelőtt azzal kell tisztában lennie, hogy ha együtt él egy nővel és annak gyermekeivel, akkor akár tetszik, akár nem, egy családot alkotnak. Ugyanúgy részese nemcsak a család örömeinek és ünnepeinek, hanem a gondjainak is. Neki is felelősségteljesen kell viselkednie és megtalálnia a helyét a többiek között.

Az anyán is múlik, hogyan lesz képes megbirkózni a feladatokkal a társa, bizonytalanságait és félelmeit érezni fogják gyermekei és párja is. Ha nem bízik a férfiban, akkor jobb, ha nem költöznek össze, az csak további problémákat gerjeszt, amik a gyermekekkel való kapcsolatot is terhelik.

A kicsik

Minél kisebb egy gyermek, annál könnyebben alkalmazkodik egy új helyzethez, egy új szereplőhöz. Az édesanya új párja is hamarabb szokja meg új családját, és veszi fel annak ritmusát.

A babák számára a legfontosabb, hogy tiszták, jóllakottak legyenek, nyugodt körülmények között pihenhessenek, a körülöttük élők között ne legyen feszültség. Eleinte elég, ha csak egy kicsit segít be a férfi a gyerek körüli teendőkbe, és apránként bővül ezek köre. A pici magától értetődőnek veszi egy idő után, hogy eggyel többen gondoskodnak róla.

A tipegőkkel sem sokkal nehezebb a helyezet, mint a csecsemőkkel. Esetükben viszont lassabban mehet az elfogadás, már több idő kell nekik, amíg megszokják egy számukra idegen személy jelenlétét. Számukra is az első, hogy azt érezzék, rá is számíthatnak, nem csak az édesanyjukra.

„Nem vagy az apukám”

A már beszélni tudó gyermek már szavakkal is kifejezésre juttathatja érzéseit, nemtetszését. Amikor azt mondja az új családtagnak: „Nem vagy az apukám”, arra egész egyszerûen azt kell válaszolni: „Tudom. Nem én vagyok az apukád, de szeretlek.” Ha pedig azt mondja: „Nem szeretlek”, akkor nem érdemes felvenni a kesztyût.

Az édesanya ne büntesse a gyermeket ezekért a megjegyzésekért, ne élezze tovább az ellentéteket. Ha a gyermek ütni, rúgni kezdené a férfit, akkor azonban meg kell értetni vele, hogy így senkivel nem viselkedhet. Nem szabad hagyni, hogy a gyermek a feszültséget tettlegességgel vezesse le. Le kell guggolni elé, szembe fordulni vele, és határozottan kijelenteni: „Nem bánthatod őt, így senkivel sem viselkedhetsz.”

Ehhez persze az kell, hogy a férfi se bántsa a gyerekeket. Nem emelheti fel a hangját, nem tehet bántó megjegyzéseket, és nem emelheti rájuk a kezét. Ha ilyesmit tapasztal egy nő, haladéktalanul meg kell szakítania a kapcsolatot a férfival, és ne bízzon abban, hogy többet nem fordul elő.

Csak az igazat

Ha a kezdetektől úgy nevelik a még pici gyermeket, hogy tudja, a férfi nem az édesapja, hanem az anyukája társa, és nem szokatják rá arra, hogy apának szólítsa őt, sok későbbi komplikációtól és szemrehányástól kímélik meg magukat. A gyerekek előbb utóbb rájönnek, ha a felnőttek hazudnak nekik, és amikor már nagyobbak, kíméletlenül szembesítik őket a hazugságaikkal.

Nagyobb gyerek pedig kényszerként éli meg, ha olyan embert kell apának szólítania, akiről tudja, hogy nem az édesapja, kivéve, ha a gyermek maga igényli ezt a megszólítást. Jó, ha a vér szerinti apukájukkal gyakran találkoznak, bármikor beszélhetnek vele. Ha ő nem keresi a kapcsolatot a gyermekkel, akkor is beszélgetni kell róla. Ha őszinte, nyugodt légkörben nevelkedik a kicsi, előbb utóbb magától fog kérdezni az apukájáról.

Amikor már nagyobb egy gyermek, arról is beszélgethet vele az édesanyja és annak új élettársa vagy férje, hogy ők hogyan ismerkedtek meg, miért szerették meg egymást. Ezek az információk segítenek a gyerekeknek feldolgozni azt, ami velük történik, és elfogadniuk azt az embert, akit az édesanyjuk szeret.

Szegedi Éva

A csecsemő fejlődése negyedik és hetedik hónap között

Ezekben a hónapokban egyre intenzívebben és ügyesebben mozognak a babák, lassan hasról hátra és vissza is fordulnak.

Már nem csak a sűrűn látott arcokat: anyát, apát ismeri fel, hanem a ritkábban látott nagyszülőkre is emlékezni fog.

A hatodik hónap környékén megjelenik az igény a szilárd táplálékra is, az eddig csak szoptatott babák is nagy érdeklődéssel forgulnak a testvérke vagy a szülők által fogyasztott ételek felé.

 Nézzük most részletesebben a baba fejlődését:

Negyedik hónap

Nevetgél, ha foglalkoznak vele, sírással jelzi, amikor úgy érzi, hogy “elhanyagolják”. Felhívja magára a figyelmet gügyögéssel, kalimpálással. Különböző távolságokban lévő emberekre, tárgyakra már tud fókuszálni. Szerei nézegetni magát a tükörben, nevet a tükörképére.  Ebben a hónapban már hasra fordul, néha már vissza is.

Képes megtartani a fejét egyenesen, fekvő és ülő heyzetben elfordítja fejét, nézelődik.

Néhány babánál már elkezdődik a fogzás, ami nyugtalansággal járhat, ha fokozott nyálzással járna, érdemes krémezni az arcbőrt, a nyak redőit beszórhatjuk hintőporral, hogy felszívja a nedvességet.

Egyre hosszabb ideig képes figyelni, az emlékezete 5-7 másodpercig terjedhet.

Próbálgatja a hangokat utánozni, máshogy reagál különböző emberekre. A szeme előtt lévő dolgokat megfogja, szájába veszi, “megismerkedik” vele. Könnyes sírással jelzi, ha unatkozik, magára marad, vagy fél, esetleg fájdalmai vannak.

Jó a babamasszázs. Szereti háton fekvésben, ha biciklizést játszanak vele. 

Ötödik hónap                                                     

Az ötödik hónapban megjelenik az idegektől való félelem, ami a mami öléből sokkal biztonságosabbnak tűnő a helyzet. A hónap végére  akár meg is duplázódhat a születési súlya. Szeme irányítja a kezét, amit meglát mindent meg akar fogni. Két kézzel nyúl a nagyobb tárgyakért, a cumisüveget egy vagy két kézzel is megtarthatja. Könnyen fordul hasra és vissza, hason fekve “repülőzik”: a kinyújtja karját, lábát, majd hátrahajtja fejét. Ha ülő helyzetbe  húzzák, megtartja a fejét. Álló helyzetbe húzva súlyát jelentõs ideig még nem tartja meg, ezért nem is szabad felállítani. Ölben tartva is gyakran kirúgja magát, próbál felegyenesedni.

Szándékosan utánozza a mozdulatokat, hangokat, egyre többféle hangzót ejt ki. Ebben a hónapban megejthető egy korai hallásvizsgálat.

Továbbra is mindent a szájába vesz, megkóstol, ezt sokszor a fogzás miatt is teszi, ezzel is enyhíti a fájdalmat, viszketést.

Felfedezi, a lábát a szájába veszi és rágicsálja a lábujjait.

Hangokra, beszédre odafordul, figyel, nevét esetleg felismerheti.

Hatodik hónap

Vizsgálgatja az édsanyja arcát, tanulmányozza, meg akaja érinteni. Szereti a “kukucs” játékot, ezzel a biztonságérzetét is növeli. Kibújhatnak az első fogai. A csak anyatejjel táplált csecsemők étrendjébe megjelennek a szilárd ételek. Szeret játszani az étellel, kiveszi és visszateszi, forgatja a szájában.

Mozgáskoordinációja egyre jobb, erősíti végtagjait, kúszik, de még cask úgy, hogy a hasa lent marad. Megpróbálkozik a mászással is, kapaszkodva megállhat, de nem tudja huzmosabb ideig tartani magát.

Egyik kezéből átveszi a másikba a tárgyakat, szájába vesz, kóstolgat mindent, ami a kezébe kerül.

Képes kifejezni érzelmeket, felismeri az arcokat, nevét meghallva felfigyel rá. 

Forrás:Informed

Gyermekcipők

A jó gyermekcipők minőségi alapanyagokból készülnek, és úgy fejlesztették ki őket, hogy használatukkal egészséges maradjon a láb, a testtartás.

Az első cipőnek nemigen örülnek az egy év körüli csemeték. Mérgesen igyekeznek megszabadulni tőle, hogy önfeledten, mezítláb gyakorolhassák a gyaloglást. A járni tanuló kicsik sokat mozgatják a lábujjukat, még szívesen állnak lábujjhegyre, sokszor az első lépéseiket is így teszik meg. Ezért a baba első cipője legyen rugalmas, hogy ne akadályozza a mozgásban. A puha felsőrész, hajlékony talp legyen a fő szempont a vásárlásnál.

Születéskor még nem alakul ki a talpon a boltozat, ez az izmok munkájától fejlődik ki. Éppen ezért a gyermekorvosok és ortopéd szakorvosok a harántemelős cipőket nem javasolják, mert nem kényszeríti az izmokat arra a munkára, ami a talp boltozatának kialakulásához szükséges. 

Egy és három év között gyorsan nő a gyerkőc lába, egy év alatt két-három méretet is. Éppen ezért havonta ellenőrizzük, nem nőtte-e ki a lábbelijét.  

A jó gyermekcipő bőrből készült, megfelelően illeszkedik a lábhoz, elegendő mozgásteret biztosít a lábujjak számára, a sarokkiképzés megelőzi a lúdtalp kialakulását.


Supinált sarkú gyermekcipő

A lábdeformitások legjobban a supinált, vagyis döntött sarkú lábbelikkel előzhetők meg. Ezeknek a lábbeliknek a sarokkiképzése kissé megemelt, stabilan tartják a gyermek sarkát, megelőzik a szalagok nyúlását, megakadályozzák a boka dőlését.

Supinált kiképzéssel készül többek között a Szamos gyermekcipők, amelyek a gyártó ajánlása alapján szigorú minőségi követelményeknek felelnek meg. Cipőiket magasított, megerősített kéreggel árusítják, méretenként egy szélességben. Az erős kéreg jól tartja a gyermek sarkát, nem engedi befele fordulni, ami a lúdtalp kialakulásához vezetne. A döntött sarokrész stabilan tartja a sarkot.

A Salus Kids preventív lábbeli erős, párnázott kérgével a láb egészséges fejlődését segíti. A sarok belső oldalon magasabb, ék alakú, így alátámasztja a láb sarokrészének belső élét. A rugalmas talp pedig követi a láb lépéskor kívánatos átgördülését. Ezek a cipőcskék megakadályozzák a boka befelé dőlését; a megerősített kéreg és a megemelt szármagasság pedig segít abban, hogy a gyermek lába stabilan álljon a cipőben.

A Supy márkájú cipők cipők szintén supinált sarokrésszel készültek. A gyártó ajánlása szerint természetes, puha anyaguk biztosítja a láb szellőzését, így egészséges, egész napos kényelmes viseletet jelentenek, kialakításuk a deformitások megelőzését szolgálják. A magas kéreg és a kifelé döntött sarok segíti a láb izomzatának teljes működését, stabilan tartja a sarkat, így megelőzheti a lúdtalp kialakulását. A széles gumitalp a kényelmes járást biztosítja.

Ha nem tartjuk elég hajlékonynak a supinált cipők talpát, a választás olyan lábbelire essen, aminek elég erős, kemény a kérge. Kéreg nélküli szandál semmiképpen nem javasolt a kisgyermeknek négy éves kor alatt.

WMS méretezés

A Deichmann cipők gyermekeknek kifejlesztett Elefanten modelljeinél a cipőhossz a láb hosszából és 12-15 milliméter ráhagyásból adódik össze. Ez a ráhagyás teszi lehetővé a lábujjak mozgását, és 6 milliméteres növekedési ráhagyást biztosít.

A jó cipőméret kialakításánál a lábfej hosszúsága mellett figyelembe veszik a szélességben és a  magasságban lévő különbségeket is. Az Elefanten modelleknél ugyanahhoz a hosszhoz két vagy három szélességben is kínálnak lábbelit. A Deichmann WMS rendszerében a W a széles, az M a közepes, az S a keskeny fazont jelöli.

Ezekben a cipőboltokban nem gond a megfelelő méret kiválasztása. Az üzletekben elhelyezett úgynevezett WMS mérőkészülékekkel meg lehet határozni a kicsi cipőméretét. Mezítláb kell a mérőműszerre állítani, ahol a láb hossza és a lábfej szélessége alapján le lehet olvasni a megfelelő méretet. Az Elefanten Green lábbelik a gyártó ajánlása szerint nem csak biztos tartást nyújtanak a gyermek lábának, de előállításuk során nem kerültek felhasználásra környezetszennyező anyagok: készítéséhez növényi cserzésű bőrt használtak fel, oldószermentes ragasztóanyagot, a talp pedig természetes kaucsukból készült.

Az egészséges láb érdekében

Ne csak a cipő készüljön természetes anyagból, hanem a zokni és a harisnya is. Legjobb a 100%-os pamut. Naponta akár többször is cserélhetjük a gyermek zokniját, különösen nyáron.

Vékony pamut zoknit nagy melegben is hordhat a kicsi. Abban nem lesz melege, de megkíméli attól, hogy feltörje a cipő a lábát. A lába is kevésbé izzad meg.

Ha van rá lehetőség, ne csak egy cipője legyen a csemetének egy évszakban a megfelelő méretben. A cipőcsere, ugyanúgy, mint a felnőtteknél, jót tesz a lábnak.

Minél többet van a kisgyermek mezítláb egyenetlen terepen, például finom homokon, pázsiton, annál nagyobb az esélye, hogy felnőtt korára egészségesek legyenek a lábai. A parketta nem alkalmas terep erre, nem csak azért, mert csúszik, hanem mert nem fejleszti a talp izmait. Rendszeres lábtornával szintén sokat tehetünk az egészséges gyermeklábakért.

 Szegedi Éva

 

Nemi sztereotípiák és tévhitek

nemi-sztereotipiak.jpg

Rengeteg tévhit és legenda forog közszájon a kisfiúk és kislányok tulajdonságaival kapcsolatban már a fogantatásuktól kezdve. Összegyűjtöttünk néhány soha nem igazolt nemi sztereotípiát.

Ha eldöntöttük, hogy szeretnénk gyermekeket, és erről beszélünk is a környezetünkben, óhatatlan, hogy ne bombázzanak bennünket információkkal a még meg sem született gyermekekről. Az ismerősök számos tanáccsal és népi bölcsességgel látnak el minket a születendő gyermekek nemével kapcsolatban. Akár fiúról, akár lányról van szó, sokan bizonyos tulajdonságokat, attitűdöket tulajdonítanak nekik A legtöbb, a gyermek neméhez kapcsolódó „bölcsesség” nem más, mint sztereotípia vagy belevetítés, azaz projekció. Minden baba külön egyéniség lesz, részben eszerint alakul majd a viselkedésük, részben aszerint, mit tapasztalnak a környezetükben. Van, aki előszeretettel riogatja a gyermeket tervező párokat – különösen a sokszor előre aggódó nőket. Már az is sztereotípia, ha a kisfiút váró szülőkkel kék, míg a lánygyermeket várókkal rózsaszín holmikat vetetnek.

Tévhitek és a kislányokról és a kisfiúkról

 „A fiúk többet sírnak”

Nem a baba nemétől függ, mennyit fog sírni. A sírás egyébként is a kezdeti kommunikáció egyik eszköze. Nem jelent többet, mint: Éhes vagyok! Szomjas vagyok! Melegem van! Fázom! Bepisiltem! Bekakiltam! Fáj valamim! Egyedül vagyok!

„Ha hegyesen domborodik a kismama pocija, a baba fiú, ha kerekdeden, akkor a baba lány.”

A várandós nők hasának alakja az egyéni alkati adottságoktól függ, valamint attól hogy ő maga és a baba mennyit híznak a terhesség alatt. Egyébként is viszonylag hamar kiderül a baba neme az ultrahang vizsgálat segítségével.

„A lányok jobb gyerekek lesznek.”

Főleg a neveltetéstől és a környezettől függ, hogyan viselkedik majd a gyermek. Ha a kicsi megkapja, mindazt, amire életkorának megfelelően szüksége van, eleget pihenhet, és szeretetben nőhet, nyugodtabb lesz. Ez a fiúkra és a lányokra egyaránt érvényes.

„A fiúk jobban szeretik az anyjukat, a lányok pedig az apjukat szeretik jobban.”

Ez nem igaz. Ahhoz ragaszkodik jobban a gyermek, akin érzi, hogy feltétel nélkül szereti, elfogadja, aki mellett biztonságban érzi magát, és aki ugyanúgy szereti őt, mint a testvérét. Ha mindkét szülőtől megkapják ezt a szeretetet és figyelmet, egyformán szeretik őket.

„Amelyik fiú csecsemő az első hat hónapban sokat sír, utána nyugodtabb lesz.”

Erre semmilyen tudományos bizonyíték nincsen. Nem lehet előre tudni, mennyit sír majd a baba. Eleinte, amíg rá nem jönnek a szülei, mikor mi a teendő, lehet, hogy többet kesereg. Fiú és lány csecsemők között is vannak nyugodtabb és mozgalmasabb életet élő egyéniségek.

„A fiúk hamarabb indulnak el, a lányok előbb beszélnek.”

Nem a gyermek neme határozza meg, mikor indul el, vagy mikor mondja ki az első szavakat. Vannak kisfiúk, akik nagyon hamar beszélnek, valószínűleg azért, mert sokat beszéltek hozzájuk, édesanyjuk énekelt, mondókákat mondott. Az pedig, hogy melyik baba mikor indul el, egyénileg változó.

Őszi gyümölcskavalkád

A nyár még mindig a nyakunkra jár, de lassan el kell gondolkodnunk, hogy az őszi hónapokban  fel kell készítenünk a szervezetünket a zordabb időszakra, töltsük fel vitaminkészleteinket természetes forrásokból. Nehogy azt higgyük, hogy a tavaszi és nyári gyümölcsdömping elmúltával nem találunk elegendő friss zöldséget és gyümölcsöt. Az ősz élettani szempontból sok nagyon értékes terménnyel ajándékoz meg minket.

A kismama és a születendő baba egészségének érdekében nem csak a terhesség és a szoptatás alatt, de már a teherbeesés előtt is gondoskodnunk kell a megfelelő mennyiségű és arányú természetes vitaminbevitelről. 

Amíg tehetjük, érdemes minél több szezonális zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanunk, és hacsak orvos nem írja elő különböző vitaminkészítmények szedését, jobb természetes úton biztosítanunk szervezetünk vitaminszükségleteit. Ennek több előnye is van: nem csupán egy adott vitamint juttatunk be szervezetünkbe, hanem a gyümölcsben, zöldségben megtalálható vitaminokon kívül ásványi anyagokat, tápanyagokat és nyomelemeket is.

Gyümölcsfogyasztással elkerülhető a túladagolás: bizonyos vitaminok, mint például az A vitamin túlzott bevitele, magzati rendellenességet is okozhat. Zöldség- és gyümölcsfogyasztással megfelelő mennyiségű rostot veszünk magunkhoz, ami azon kívül, hogy élettani szempontból nagyon fontos, a székrekedéssel küzdő kismamákon is segít.

Természetes őszi vitaminforrásaink

Szőlő

C vitamint tartalmaz, és az összes B vitamint. Előbbi az immunrendszert és az érfalakat erősíti, utóbbi többek közt az idegrendszert támogatja. Vitaminjain kívül is rendkívül egészséges, kimagasló értékű antioxidáns a szőlő. A szőlőmag kivonat jótékony hatással van az aranyérre és a visszértágulatra, valamint segít megőrizni a bőr feszességét. 

Körte

Oldja a vesekő-, az epekő és a húgykősav- kristályokat. Hasznos a gyomorproblémák és a különböző emésztőrendszeri hurutos betegségek esetén. Említésre méltó az A, C, E, B vitamin tartalma.

Alma

Kifejezetten ajánlott kismamáknak, kisbabáknak, gyógyít, illetve számos betegség ellen véd. Már régen is használták skorbut (C-vitamin hiány okozta betegség) és fogínyvérzés kezelésére. Különböző eredetű gyomor- és emésztési problémák esetén is kiváló gyógyír.

Szilva

B vitamin tartalma mellett E vitamin tartalma is jelentős. Ez utóbbi antioxidáns hatásánál fogva védi a szív-, érrendszeri és daganatos betegségek ellen, késlelteti az öregedést. Magas rosttartalma felgyorsítja az emésztőrendszer anyagcseréjét.

Csonthéjasok (dió, mogyoró)

Nagy mennyiségben tartalmaz jól hasznosítható, egészséges olajakat. B1 vitaminja a jó memóriáért felelős, E vitaminja pedig sejtvédő antioxidáns.

Sütőtök

Tekintélyes mennyiségben tartalmaz A vitamint. Minél mélyebb sárga a tök, annál magasabb az A vitamin tartalma. Gyulladásos betegségek gyógyíthatók a sütőtök levével.

Füge

Vastartalma csökkenti a vérszegénységet. Cinktartalma jótékony hatással van a férfiakra: növeli a spermiumok számát és enyhíti a prosztata panaszokat.

Kelkáposzta

A és B vitamin tartalma mellett kalcium tartalma miatt jelentős zöldségünk, hiszen a kalciumra szüksége van mind az anya, mind a baba szervezetének a csontok, fogak kifejlődéséhez, jó állapotban tartásához.

Cékla

Rendkívül gazdag folsavban, C-, B1-, B2-, B6 vitaminban. Kismamák számára roppant fontos a folsavtartalmú élelmiszerek fogyasztása, ugyanis ezzel több magzati fejlődési rendellenesség kialakulási esélye csökkenthető. A cékla ásványi anyag tartalma sem elhanyagolható: a benne lévő vasnak a vörösvérsejt képzésében van szerepe, melynek csökkenése a várandós nőknél gyakran vérszegénységet okoz.

A D vitamin és a napfény

Míg a nyár folyamán testünket óvni kellett az erős napsütéstől, ősszel és télen kifejezetten jót teszünk magunknak azzal, ha napfürdőt veszünk. A napsütés hatására szervezetünkben D vitamint termelődik, ami pedig az ételekben található kalcium felszívódását segíti elő, így erősítve csontozatunkat, fogazatunkat.

A napfény ezen kívül fertőtlenítő hatású, és a levertségnek, a szezonális depressziónak is hatékony ellenszere.

Sz. Banadics Éva

Csecsemőtápszerek

A babának és az anyának is a legjobb, ha a csecsemő hat hónapos koráig anyatejjel táplálkozik. Van azonban olyan helyzet, amikor nem termelődik elég anyatej, esetleg az édesanya valamely okból nem akar, vagy tud szoptatni, illetve, ha nem lehet hozzájutni megfelelő mennyiségű anyatejhez. Ilyen esetekben időben mesterséges táplálékhoz  kell fordulni. 

A csecsemőtápszerek többsége tehéntejből készül, azonban a gyártás során egyes összetevők arányát módosítják oly módon, hogy minél jobban hasonlítsák az anyatejre. Mivel a tehéntejben sokkal több, és más összetételű fehérje van, ezért nehezen emészhető a babának. Ezért kell a megfelelő összetételű tápszert használni. Azonban ezeket a csecsemőtápszereket sem fogyaszthajta minden baba, az allergiára hajlamos csecsemők szülei speciális tápszerek közül választhatnak.

A tápszereket két nagy részre oszthatjuk:  egészséges csecsemőknek készültek, vagy speciális táplálási igényt kell kielégíteniük.

Az egyszerű tápszerek közül az 1-es jelzéssel ellátott az úgynevezett „anyatejpótló” , melyet akár egyéves korig is használhatjuk. A következő korosztálynak a 2-es, majd a 2+-os és 3-as jelzésű tápszereket vásárolhatunk. Egyéves kor felett bevezethető a tehéntej, de ha megengethetjük magunknak, akkor a babatejet, illetve a kisgyermek korosztályának megfelelő tápszert használjuk inkább.

A hasfájós tápszeres babának laktózmentes (de tejalapú) tápszert adunk. Ha megszűnnek a panaszok, akkor nem tejallergiás, hanem "csak" laktózintoleranciás a baba. Ha nem szűnnek meg a panaszok, akkor nagy valószínűséggel tejfehérje-allergiáról van szó, és aminosavas gyógytápszer (tejfehérje-mentes) adása szükséges.

Tejfehérje-allergia és laktózintolerancia együttes előfordulásakor a H.A. jelzésű hipoallergén tápszer  a megoldás, amely ezen kívül még tejcukormentes is.

Ha valamelyik szülő allergiás (bármire), akkor emiatt a csecsemő is fehérjékkel szembeni allergiára veszélyeztetett. Ilyenkor biztonsági okokból jobb, ha hipoallergén tápszert kap a kisbaba legalább 2 éves koráig (feltéve, hogy szoptatás hiányában kiegészítő táplálékra van szükség).

Nem igazán kellemes ízű  az aminosavas gyógytápszer, ami miatt az egyéb tápszerrel, illetve anyatejjel táplált babák nehezen szoknak hozzá. A  gyógytápszer aminosavak elegyéből készül, ami fehérjéket alkot, nem allergizál, teljesen laktózmentes. Azok a csecsemők kapnak gyógytápszert, akik ételallergiában szenvednek, felszívódási zavarok esetén, krónikus hasmenés esetén, illetve egyes kis súllyal született koraszülöttek.

Létezik szója alapú tápszer is, amely eleinte segíthet a baba panaszain, mivel nem tartalmaz tejfehérjét, azonban hosszabb távon problémákat okozhat, mivel a szója is potenciális allergén.


Néhány fontos szabály:

 

Mindig frissen készítsük a tápszert!

Fontos betartani a higítási arányokat!

Szobahőmérsékleten két óra hosszat, hűtőben 24 órát áll el!

Ha túl szigorú az apa

A gyermeknevelés során bizonyos korlátokkal ismertetjük meg csemeténket, amelyek az életben nélkülözhetetlenek. Megtapasztalja, hogy néha nemet mondunk a kérésére, vagy megtiltunk bizonyos dolgokat, különösen, ha az testi épségét veszélyezteti.

Ideális esetben a szülők következetesek, egységesek, és nem támasztanak indokolatlanul magas követelményeket a gyermekkel szemben.

Ezek a korlátok, elvárások segítik abban, hogy lassan-lassan rájöjjön, hogyan is kell a családba, egy közösségben egymás mellett élni.

Az elvárások mellett éreznie kell a kicsinek a szeretetet, a biztonságot, amit nyújthat számára mindkét szülő.

Az indokolatlanul szigorú apa túlzottan magas követelményeket állít a gyerekkel szemben, nem veszi figyelembe életkori sajátosságait. Nevelési eszköze a tiltás és a büntetés.

A gyermeknevelésben nagyon fontos a szülők közötti összhang, hogy azonos követelményeket állítsanak a kicsivel szemben. Ez az állandóság biztosítja a kiegyensúlyozott személyiségfejlődést. 

Némely családban azonban az egyik fél, esetleg az apa összetéveszti a következetességet és az egészséges szigort az indokolatlan szigorúsággal. 

Hétköznapi értelemben ma azt tartják szigorúnak, aki a következetességen túlmenően merev, nem alkalmazkodik az élethelyzetekhez, irreálisan magas követelményeket állít a gyerekkel szemben, akár a testi fenyítést is alkalmazza, mint nevelő erőt.

Szigorú apa lehet az is, aki magas, de nem elérhetetlen követelményeket támaszt a gyerekkel szemben, de sokszor azt is ide sorolják, aki tettleg bántalmazza gyermekét. Ez utóbbi már túlmutat a szigorúságon és gyermekbántalmazásnak minősül.

A következetesség önmagában nem árt, sőt alapja a gyermeknevelésnek. Az élet azonban olyan helyzeteket is produkál, amikor indokolt megváltoztatni véleményünket, szándékunkat.

A szigorú apa a köztudatban büntet, ha gyermeke eltér attól a normától, amit ő felállított. A büntetés a tiltástól a testi fenyítésig széles skálán mozogat. 

Nagyon sok szülő azzal nyugtázza indokolatlan szigorúságát, hogy csak jót akar a gyermekének, azt akarja, hogy „jó ember” váljon belőle. Tiltással és büntetéssel azonban nem válik a gyermek meggyőződésévé a helyes magatartás.

Egy szigorú apa mellett általában egy engedékeny anya áll, aki igyekszik ellensúlyozni társa szigorát. A szülők közötti összhang megbomlik, különböző követelményeket támasztanak a kisgyermekkel szemben, amit ő alkalom adtán ki is használ: ha kérése van, egyik szülőtől a másikig megy, míg el nem éri a célját. 

Ha nincs egyetértés a szülők között a gyermekneveléssel kapcsolatban, a kicsi viselkedése később könnyen kétszínűvé válhat. Ami az egyik szülőnél nem sikerül, azt könnyen eléri a másikuknál.

Bár fontos a fegyelmezés, az állandó megfeleltetés, kritika helyett az apa amennyit csak tud, játsszon a gyermekeivel, olvasson nekik mesét, altassa el őket ő is, hallgassa meg, mit mondanak neki a gyerekek. A szülőkkel való bizalmas, szeretetteljes, őszinte kapcsolat lehet a sikeres élet alapja.

 Sz. Banadics Éva

Terhesség – első hónap

terhesseg-elso-honap.jpg

Pontosan mi történik velünk a terhesség első hónapjában? 

A terhességet az utolsó menstruáció első napjától számolják. Mindenképpen érdemes megjegyezni, mert ezt az adatot kérdezi majd legelőször a nőgyógyász, a védőnő.  280 nap vagy 40 hét a terheség átlagos ideje, így könnyen kiszámolhatjuk, hogy mikor születik meg körülbelül a kisbabánk.

Az első hónap legfontosabb történése természetesen a fogamzás, amikor a petesejt egyesül a hímivarsejttel. A harmadik hét végén-negyedik héten a méh elkezd megnagyobbodni, a petesjt beágyazódik a méh nyálkahártyájába. Ez gyenge vérzéssel is járhat.

A testünkön még változás nem látszik, de odabent  már megindul a baba fejlődése: a gerincvelő és az agy kialakul.

A érfalhoz tapadó részből alakul ki a méhlepény, külső burkolatából lesz a köldökzsinór, a szikhólyag, az amnion és a chorion (a méhen belüli védőburkok). A blasztocita (a folyadékkal teli labda) belső részéből fejlődik ki a baba: a belső rész legbelső rétegből a máj, hasnyálmirigy, hólyag, pajzsmirigy, gyomor-bél-rendszer nyálkahártyája, a középső részből az izmok, csontok, porcok, véredények, vesék, míg a külső rétegből az agy, idegrendszer, haj és a bőr.   

A legtöbb várandós az első elmaradt vérzéssel egyidőben tapasztalja magán aj a terhesség egyéb tünetei is: érzékenyebb lesz a mellünk, fáradékonnyá válhatunk, megkezdődhet a reggeli rosszullétek időszaka, megváltozik a hormonháztartásunk, megváltozik a vérnyomásunk, a légzésünk és az anyagcserénk.

A babát váró nőknél általában az első kimaradt vérzéssel egyidőben megjelennek a terhesség leggyakoribb panaszai: a reggeli rosszullét, a szagokra való érzékenység, fémes íz érzése a szájban, émelygés, szédülés, ájulás; a mellek feszülését, a vérnyomás és a légzés megváltozását tapasztalhatja az állapotos nő; sokan panaszkodnak a fáradtságra az első hónapoktól kezdve.

A terhességi panaszok között szerepelnek még: a megváltozott anyagcsere, ennek következménye a székrekedés, az aranyér, gyomorégés, szél és puffadás, légszomj, a rossz álmok, illetve az álmatlanság is.

Az első három hónapban csak nagyon indokolt esetben engedhető meg bármilyen gyógyszer szedése.

Gondoljuk végig a család egészségügyi hátterét, az orvosi vizsgálaton, illetve a védőnőnél felmerülnek ezek a kérdések, nem árt tisztába lenni ezekkel. Az örökölhető betegségeket a terheskönyvbe is bevezetik.

Általában az első kimaradt menstruációt követően felkeressük a nőgyógyászt, aki megállapízótja a terhességet. Megtörténik az első ultrahangos vizsgálat, és megkapjuk a beutalókat a kötelező vizsgálatokra ( ekg, vér-, és vizelet vizsgálat, védőnői látogatás). Nem árt, ha kiválasztjuk a kórházat és orvost, akivel szülni akarunk majd, és már az első terhesgondozásra oda megyünk. De a terhesség bármely szakaszában változtathatunk, amennyiben nem érezzük magunkat biztonságban az addigi választott orvosunkkal.

Még biztosan kényelmesek az eddigi ruháink, esetleg a túlságosan szűk ruhadarabok lehetnek kicsit kényelmetlenek, de készüljünk fel, hogy hamarosan szükségünk lesz kényelmesebbekre is.

Készüljünk fel arra, hogy megnő a mellünk, kiszélesedik a csípőnk és megnő vagy kiszélesedik a lábunk, érzékenyebb lesz a bőrünk, megnőnek az anyajegyeink.

 

Kiadások óvodakezdéskor

A legtöbb gyermek nem alapítványi vagy magánóvodába jár, hanem állami finanszírozású intézménybe. Még az állami, ingyenes óvodai ellátás is pénzbe kerül a szülőnek. Milyen kiadásra számíthatunk, ha óvodába indul a csemeténk?

Az önkormányzati fenntartású óvodákban az óvónők és dadusok lelkiismeretes munkájának köszönhetően a gyermekek nemcsak felügyeletet kapnak, amíg az anya és az apa dolgozik, hanem megszervezik az étkezéseket, foglalkozásokon fejlesztik képességeiket.

Az óvodakezdés így is kiadással jár családnak. A közoktatási intézmények pénzhiánya miatt egyre több olyan dolog megvétele hárul a szülőre, amelyet korábban az intézmény biztosított.

Egy vidéki, nagyvárosi óvodában jártunk, ahol a szülőket arról kérdeztük, mennyibe is kerül az ingyenes óvodai ellátás.

Kiadások óvodakezdéskor

Már indulásnál vécépapírt, papírszalvétát, papírzsebkendőt, folyékony szappant kell vinni, amelyet a csoportban lévő kicsik közösen használnak szükség szerint. Ezeket év közben folyamatosan pótolni szokták.

Az óvodába is kell saját törölköző, fogkefe, fogkrém, pizsama a délutáni alváshoz, egyes óvodákban saját ágyneműhuzat, amit az anyuka visz haza mosni, mert az ovinak nincs rá pénze. Váltócipő is szükséges óvodakezdéskor, így mindjárt két párat érdemes venni, ha kinövi a kicsi, mert az egyik az oviban marad.

Az óvodák még így is szerények a kéréseikkel, pedig komoly pénzhiánnyal küzdenek. Olyan is előfordul, hogy a több éves, fából készült vécéülőkét sem tudják kicseréltetni higiénikusabb műanyagból készültre. A szülők anyagi lehetőségeitől és adakozó kedvétől függ, miben támogatják az óvodát. Van, ahol még fertőtlenítő szert is otthonról kérnek, hogy tisztán lehessen tartani a fürdőszobát.

Havi kiadások

Az ebédpénz havonta fizetendő, amiért az óvodások tízórait, ebédet és délután uzsonnát is kapnak.

Havonta gyűjtik az úgynevezett csoportpénzt, amiből a foglalkozásokhoz szükséges festékeket, kellékeket, ajándékokat, vagy a kisebb kirándulások költségeit fedezik. A nagyobb kirándulások ismét külön összegbe kerülnek. Nagyobb kirándulásnak az számít, ha más településre látogatnak el.

Rendezvényekhez, mint a Télapó-ünnepség, farsang, gyereknap, önkéntes alapon járulhatnak hozzá a szülők üdítővel, tombolatárgyakkal.

A kisebb, de néha a nagyobb javítások előtt is megkérdezik szülői értekezleten, hogy ki tudna segíteni, például kerítés lefestésében, vagy az udvar rendbetételében.

Az olyan rendezvényeken, ahol külső partnert hívnak a gyerekek szórakoztatásra, például ugrálóvárat hozatnak, arcfestést szerveznek, szintén a család állja a költségeket.

Az ingyenesség csak viszonylagos. Havonta többezres tételt jelent a családnak, ha egy vagy két gyermek óvodába jár.

Szegedi Éva

Ha túl engedékeny az apa

A családok nagy részében a szülők nem egyformán szigorúak vagy következetesek a kisgyermekkel. Általában az apa szigorúbb, az anya engedékenyebb.

Nem ritkán azonban fordított a felállás: az anya szigorúbb, az apa engedékenyebb. A mindennapokban előfordul, hogy kismértékben eltér egymástól a szülők elképzelése a nevelésről, azonban akkor szembetűnő ez a gyermekneveléshez való hozzáállás, ha az egyik szülő, jelen esetben az apa semmiféle következetességet és felelősséget nem vállal a lurkó nevelésében. Az ideális az, ha a szülők egyeztetik elképzelésüket, és közösen döntenek a gyermekkel kapcsolatos dolgokról.

Ha a szülők között nincsen összhang a gyermeknevelésben, az egyik szinte mindent megenged, míg a másik igyekszik bizonyos szabályokkal megismertetni a kicsit, ami az életben nélkülözhetetlen, a gyermek összezavarodik, és megpróbál alkalmazkodni ehhez a helyzethez.

Ennek az alkalmazkodásnak gyümölcse lehet a kétszínűség. A kisgyermek igyekszik a saját javára fordítani, hogy a szülők nem egységesek az őt illető kérdésekben. Attól függően, hogy mit akar elérni, szalad az egyik szülőtől a másikhoz.

Azok az apák, akik jóval elnézőbben csemetéjükkel, mint a társuk, de emellett szeretettel fordulnak a gyermek felé, nem okoznak akkora kárt a kicsi személyiségfejlődésében. Általában elfoglaltak, és a napi törődést a kicsivel átengedik párjuknak. Amikor azonban otthon vannak, foglalkoznak vele, még ha alkalomadtán nem is vállalják fel a döntéseket.

Azok az apák, akik azért engednek meg mindent gyermeküknek, mert így kényelmesebb, általában szívesebben töltik az időt saját kedvtelésükkel, az anyára hagyva minden döntést, minden kritikus helyzet megoldását. Ha mégis szembesülnek azzal, hogy a sarkukra kell állni, ők a „jó fejek”, akik mindent megengednek a gyereknek. 

Az ilyenfajta kettősséggel nehéz együtt élni, nemcsak a kisgyermeknek, de az anyának is. Előbb utóbb saját igazában, a saját elképzeléseinek a helyességében is elbizonytalanodhat, ha minduntalan azt tapasztalja, hogy döntéseit a másik fél felülírja. 

Az is igaz, hogy nem mindenáron kell következeteseknek lennünk. Néha úgy hozza az élet, hogy felül kell bírálni saját döntésünket, és ezt őszintén megbeszélni a gyermekkel is.

A legideálisabb, ha a szülők mindenben együtt határoznak, okosan kötnek időnként kompromisszumot egymással, és egységes álláspontot képviselnek kifelé. Ha valamit mégis másképp tesznek, amikor a szituáció azt követeli, abban is legyenek egységesek. Nemcsak annak vehetik elejét, hogy a kisgyermek kijátssza őket, de így érzelmi biztonságot is nyújtanak a kicsiknek.

A gyermekek számára ugyanis az egyik legfontosabb a következetesség, a másik pedig az, hogy biztonságban érezzék magukat, életüknek pedig meglegyen a maga ritmusa és kiszámíthatósága. Egy túlságosan engedékeny apa viselkedése csak a bizonytalanságot növeli.

Szegedi Éva

Játék a csecsemővel

A kicsivel való játék nem korlátozódik bizonyos időre, hanem a napi teendőkbe beépíthető. Mondókákat mondhatunk öltöztetés közben, énekelhetünk neki, amikor a gyerekszobában vagyunk, vagy együtt várjuk apát, hogy hazaérjen.

A csecsemőkkel való játék soha ne legyen több 5-10 percnél, mert a kicsi hamar elfárad. Készen vásárolt játékok helyett fontosabb a közösen eltöltött idő. 

Már egy pár hetes baba is felfigyel a hangunkra, érintésünkre, mosolyunkra. Akár játszhatunk is vele az ő szintjén.

Tegyünk a kiságy oldalára színes kendőt, sálat. Fektessük hasára a babát, így különböző irányba nézelődhet. Hagyni kell őket szemlélődni és kipróbálni magukat. Érzékeltethetjük a világos-sötét különbségét: sétáljunk a lakásban a kisbabával az ablak felé, majd a sötétebb részekhez, és újra lassan vissza az ablakhoz.

Néha vegyük ki a kicsit az ágyból, és tegyük játszószőnyegre, ahova néhány játékot tegyünk, olyan közel, hogy elérje. Ilyenkor egy percre sem szabad egyedül hagyni a babákat. 

Tegyük össze a baba kezeit a szeme előtt, majd lassan nyissa szét. Kicsivel nagyobb babáknál ezt a kukucs játékok folytathatjuk úgy, hogy elbújunk egy kendő mögé, és onnan kukucskálunk ki. Nagyon élvezik, ha mi is nagyokat nevetünk játék közben, ő is kacagni fog, és megpróbál utánozni minket.

Ha csörgőt különböző helyen szólaltatunk meg, akkor fejmozgással válaszolni fog rá, így irányíthatjuk a figyelmét.

Akkor is beszéljünk hozzá, amikor nem lát bennünket. Naponta egyszer, kétszer szólhat a baba szobájában halkan valamilyen kellemes zene, de maximum 15 perc után kapcsoljuk ki. 

Akár mi simítjuk végig a kicsit, akár a plüss játékával tesszük azt, szívesen veszi. Számára ez is élvezetes játék, fõleg, ha mondóka is kíséri.

A plüss állatoknak már a tapintása is kellemes a kicsinek. Amikor már eléri, szívesen megragadja, gyűri, vonszolja, bújik hozzá.


Mosolyogjon gyakran a babára, "beszédét", gügyögését utánozza. Levegőzéskor egyre több időt töltsenek a szabadban!

 

Tilos játékok

-Tilos apró, lenyelhető dolgokat a kicsi közelébe tenni, vagy olyan játékot, amit apró darabokra szedhet szét. A darabokat lenyelheti, vagy megfulladhat tõle.

-Tilos olyan játékot adni a kezébe, ami mérgező festékkel van befestve, ami éles, szúrós, amivel megütheti magát.

Jó játékok

- Jók a puha plüss állatok, mert nem tudja magát megsérteni velük. Könnyen meg tudja fogni őket, puhaságuk miatt kellemes érzést váltanak ki belõle.

- Jók a színes műanyag játékok, amelyek rághatók, nem élesek, könnyen megfoghatók.

- Jók a puha, rágható, nyálazható baba-mesekönyvek. 


Nem drága gyermekjátékokat kell vásárolnunk csemeténknek, hanem néhány korának megfelelő, balesetet nem okozó érzékszerveit fejlesztő játékot.

Forrás: Szegedi Éva

 

Az első három hónap

baba-elso-harom-honap.jpg

A legtöbb édesanya -főleg az első kisbabája születésekor- sokat aggodalmaskodik, hogy megfelelő ütemben fejlődik-e a baba, nincs-e valamilyen területen lemaradásban a többi gyermekhez képest. Ezt a bizonytalankodást csak fokozza az a gyermeknevelésbe is megjelenő versengés, ami az anyák között zajlik: kinek a gyereke jobb, ügyesebb, okosabb, szebb, stb.

Mindenki találkozott már azzal a helyzettel, amikor  a játszótéren, a séták alkalmával beszélgető kismamák egymást túllicitálva dicsekszenek gyermekeikkel. “Az enyém már születése óta átalussza az éjszakát! Az én kisfiam már megfordul, a tied is? Fannika még csak 11 hónapos, de már szalad, látom a tied még nem megy, pedig mennyivel idősebb!” De felesleges az összehasonlítgatás, hiszen  minden gyermek a saját ütemében fejlődik, amikor megérik rá, el fog kezdeni mászni, futni, kanállal enni. Persze van, hogy bizonyos területek kevésbé fejlettek, aztán meg pillanatok alatt behozzák társaikat, vagy a gyorsabban fejlődő baba hosszabb ideig nem  lép tovább, “bevárja” a kortársait. 

Mégis kellenek támpontok, mit kell, hogy tudjon egy egészséges kisbaba az adott időszakban. Fontos azonban, ha úgy gondoljuk, hogy lemaradásban van a babánk, mindenképpen beszéljük meg szakemberrel a gondunkat. Sok esetben elég a védőnő, a házi gyermekorvos megnyugtató szava, hogy az édesanya aggodalma elmúljon.  

Az alábbiakban az első három hónap testi-lelki fejlődését mutatjuk be:

Első hónap

Az egészséges újszülött végtagjait nyugalmi helyzetben behajlítva tartja, éber állapotban végtagjait hajlítja és kinyújtja, fejét oldalra fordítja, ujjacskáit is mozgatja, esetleg szopja. Az újszülöttek nagy többsége már igen korán emeli vagy megtartja a fejét, ha hason fekszik. Erős hangokra, pl. a feje melletti koppanásra összerezzenéssel, széttáró, majd ezt követõen rögtön átkaroló karmozdulattal reagál (Moro-reflex.) Ezt alvás közben is képes produkálni. Különösen azokra a hangokra figyel oda, melyeket a méhen belüli életből már ismer, ez leginkább az édesanya hangja.

"Válaszolni" próbál, mozgatja a száját, nyújtogatja a nyelvét, gurgulázó hangot ad. Az elsőhónap végére (3-4. hét), ha kellemesen érzi magát, mosolyoghat, 20-25 centire lát élesen. Ilyen távolságra van a feje az anya arcától a szoptatásnál is. Szopás közben figyelmesen vizsgálgatja az arcot. Az újszülöttek fele a tárgyakat szemével követi, az arcot közelrõl felismeri, mosolyoghat.

 Második hónap

A második hónapban a baba elkezdi koordinálni a látását a hallással. Ha hall valami számára érdekes hangot, azt megpróbálja megkeresni a szemével, képes egy tárgyat is követni a szemével, eleinte oldalirányba, majd fel-le. Mindent a szájába vesz, így tanulja meg a teste határait. Ha foglalkozunk vele, akkor nem alszik el rögtön etetés után, hanem ismerkedik velünk.

Rugdalódzik, egyik oldalról a másikra gördülhet. Ha beszélnek hozzá, megpróbál hangadással reagálni. Az anya közeledését több érdeklődéssel fogadja, mint más személyekét, hiszen vele a szopás miatt is sokkal bensőségesebb kapcsolatban van. Érzelmeket is mutat, látszik rajta, ha izgatott vagy jó kedve van. Egyre hosszabb időket alszik át éjszaka. A hónap vége felé, hasonfekvésből felemeli a fejét, az aktívabb babák kúszó mozdulatokat is tesznek.

Harmadik hónap

A harmadik hónapban már ismerjük gyermekünk sírásait, tudjuk, mikor jelez éhségre, mikor fáj valamije, vagy mikor igényli egyszerűen a társaságunkat. Elkezd gőgicsélni ha zenét vagy beszédet hall, akár 20 percekig is úúúúzik vagy ááázik. Az ujjait már kinyújtva tartja, megfigyeli őket, ha kiesik, a látótérbõl örömmel sikongat fel, ha visszatér. Koordinálja az érzékszerveit.

Fel tudja emelni a karjait, a teste előtt össze is tudja zárni. Már sokat van hason, ilyenkor tartja fejét és a mellkasát is emelgeti. Kezével felfedezi az arcát, szemét, száját. Már kialakult alvási szokásai vannak, éjjel akár 10 órát is alhat egyhuzamban. Ebben a hónapban kezdenek eltűnni a reflexek, egyre több mindent csinál tudatosan. Meg tudja különböztetni a beszédhangokat a többi hangtól. A mell láttán cuppogni kezd.

3 hónapos korban a baba felfedezi a kezét, a szeme elé tartja és nézegeti, ez lesz a legfontosabb játéka. Hason fekve felemelve tartja a fejét, ami most már sem ülõ, sem függőleges helyzetben nem inog. Ha a kezénél fogva ülőhelyzetbe húzzuk, akkor a fejét tartja. Meg kell várni, hogy ő nyúljon a tárgyakért, ezeket kézbe fogja, és néhány percig képes megragadni és megtartani.

Forrás: informed.hu

Nyúlszáj, ajakhasadék

Veleszületett fejlõdési rendellenesség, amelynél a felsõ ajak oldalra nyitott. A köznapi nyelvhasználat nyúlajaknak, ajakhasadéknak (cheiloschisis) nevezi. A mai korszerű kezelési eljárásokkal igen szép esztétikai eredményeket érhetünk el, és a következményes táplálkozási-, beszédzavarokat is rendezni lehet.

A rendellenesség okát ma sem ismerik pontosan, a genetikusok szerint több tényező játszik szerepet a archasadék létrejöttében. A feltételezett tényezők között szerepel a dohányzás, bizonyos terhesség alatt szedett gyógyszerek (epilepszia elleni szer), egyéb anyát ért hatások (pld.: pszichés okok),  vírusfertőzés a terhesség ideje alatt, illetve ezen tényezők egymásra hatása.

A terhesség 12. hetébe történő ultrahangos genetikai szűrés során kimutatható az ajakhasadék és farkastorok is.

Az ajakhasadék különbözõ súlyosságú lehet. Legtöbbször az ajkat, a fogmeder-nyúlványt és a szájpadot is érinti, ritkábban korlátozódik csak az ajakra. Az elváltozás lehet egyoldali (inkomplett)  illetve kétoldali (komplett).

 Az elváltozás korrekciója műtéti úton történik, amellyel tökéletesen rendbe tudják hozni a baba száját.

A műtét során az ajak korrekciójával kezdik, majd a szájpadzárás és végül a fogmeder-nyúlvány és a fogak helyzetének kijavítására kerül sor, szükség esetén beszédjavítás a végső lépés. A műtétet követően  sem táplálkozási, sem beszédproblémák nem lépnek fel a későbbiekben.

A műtét előtt a súlyosabb ajakhasadék  megakadályozhatja az ajkak összezáródását, ez a szívóhatás gyengüléséhez, elmaradásához vezethet, ami a megakadályozhatja a szoptatást. Ilyen esetben a cumisüvegből szükséges táplálni a csecsemőt. A szerencsésebb helyzetben lévő babák képesek a szopásra, ha az édesanya a megfelelő szoptatási helyzet megválasztásával, és egy ujjának  az ajak nyílásába helyezésével tud segíteni a kisbabájának.

A műtét elvégzése után néhány óra múlva folytatható az anyamellből való táplálás. 

Hatásos megelőzése az ajakhasadéknak eddig nem ismert, mindenesetre a gyermeket tervező nőknek érdemes folsav kúrába kezdeni a fogagtatás előtt, és folytatni a várandósság ideje alatt is. Hiszen a folsav csökkenti az idegrendszeri károsodás és az arcfejlődési anomáliák kialalkulásának esélyét.

 

Hasznos eszközök:

Szájdaphasadékos gyógycumi: http://www.forbaby.hu/index.php?productID=3005

Ajakhasadékos gyógycumi: http://www.forbaby.hu/index.php?productID=3004

Medela Haberman etető: http://medela.hu/index.php/termekeink/etetes/4-haberman-etet

Pocifix párna: http://www.kismama-babaparna.hu/fejemel-tamaszto-baba-parna

 

Könyvajánló

Gyermekbetegségek Enciklopédiája A-tól Z-ig 

„Mama valami fáj!” Ez a panasz –a torokfájástól egészen a súlyos sürgősségi beavatkozást igénylő megbetegedésig- sok mindent jelenthet. A Gyermekbetegségek Enciklopédiája A-tól Z-ig segítséget nyújt abban, hogy a tünetekből azok okára, a betegségre következtessen. Így szakszerűbben tud a gyermekbetegségek ellen védekezni.

A szülők legnagyobb féleme: a gyerekkel valami baj van, beteg, lázas, hány, vagy ismeretlen kiütés jelenik meg a testén. Félünk, főleg ha nem tudhatjuk mi az, mitől van és hogyan tudnánk segíteni rajta.

Első gyermek esetében pedig bármilyen gyors segítség különösen fontos, mert a frissen szülővé vált pár rémült és tehetelen a beteg baba mellett. Szükség van egy útmutatóra, segítségre, amely eligazíthat a sokféle tünet, gyermekbetegség között.

Ezek útmutatók egyike Dr. Martin Edwards könyve: Gyermekbetegségek Enciklopédiája A-tól Z-ig (Glória Kiadó 2009).

Kicsit könnyebb a dolgunk akkor, amikor már tud beszélni, és el tudja mondani, hogy hol fáj. Amikor azonban csak vigasztalhatatlanul sír, vagy  minden indok nélkül hányni kezd, akkor mit tegyünk? Jó, ha ilyenkor van egy olyan könyvünk, ami érthetően mondja el, hogy mi a teendőnk az adott helyzetben. Mert kezdõ anyaként nem fogjuk hirtelen megvilágosodás-szerűen tudni, hogy mi baja, csak a tapasztalat tanít meg rá, hogy ha nem éhes, nem álmos, és nem unatkozik, akkor valószínűleg fáj neki valahol, vagy kényelmetlenség-érzete van. Ahhoz azonban, hogy első körben felismerjük, hogy mi baja lehet, és mennyire súlyos az állapota, utána kell olvasnunk a dolgoknak. Ez a könyv ebben nyújt segítséget a gyermekeket nevelőknek.

A könyv ABC-rendben tárgyalja a tüneteket, ezért egy-egy tünet alatt többféle betegség is szerepelhet. Egyszerűen felütve az „Étkezési problémák” vagy a „Viszkető foltok” címszót, elolvashatjuk, mi lehet ezek oka. Választ kaphatunk többek között a mérgezés, köhögés, fejsérülés, beszédhibák, vérzéssel járó sérülések  esetén mi a teendő. Segítséget ad a gyógyszerek közötti eligazodásban is, az egyes fejezetek végén megtalálható a leginkább alkalmazott házi gyógymódok összefoglalója, valamint tanácsot kaphatunk arra vonatkozóan, hogy mikor kell orvost hívni. 

A könyv hasznos lehet mindenkinek aki gyermekek között él: gyermeke van, ha nagyszülő, pedagógus. Legközelebb, ha a gyermeke nem érzi jól magát, ne orvosi szótárakban kutasson a lehetséges betegségek neve után, hanem vegye kezébe ezt a könyvet, és keresse meg gyermeke leginkább szembeötlő panaszát. A könyvespolcáról vagy a házi patikájából ne hiányozzék ez a hasznos enciklopédia. 

 

 

 

Iskolába indulunk

 

Az első osztályos kisgyermeket fel kell készíteni az iskolára. Nem elég a tanszereket megvásárolni, szituációs játékokkal tanítsuk meg arra is, hogyan szóljon a tanító néninek, ha valami problémája van.

Sokkal nagyobb a változás, ha csemeténk óvodából iskolába megy, mint annak idején a bölcsiből az oviba lépés jelentett. Vége a véget nem érő játéknak, szabadidőnek. Az iskolából hiányozni sem lehet olyan könnyen, mint az oviból, ha a szülő pár nap szabadságot vett ki, és a kicsi is otthon maradt.

Amikor első osztályba indul a gyerek, nagyobb kiadásra lehet számítani a családnak. 20 ezer forinttól 100 ezerig is rúghat az az összeg, amit ilyenkor ki kell adni, attól függően, hogy milyen drága felszerelést vásárol a szülő, és milyen iskolába fog járni a csemete.

Vannak olyan munkahelyek, amelyek beiskolázási hozzájárulást adnak a szülőnek tanévkezdéskor. Érdemes utánanézni, hogy a munkahelyen van-e ilyen. Általában tanszer és ruhavásárlásra lehet költeni, és számlával kell igazolni a vásárlásokat.

Tanszerek, táska

Nagyobb összegnek számít a tankönyvcsomag, ami az iskola választásától függ. Az egyéb tanszerek listáját is a leendő tanító néni adja meg. Amikor a tanszereket: füzeteket, ceruzákat, füzetborítót, könyvborítót, és a többi felszerelést megvesszük, érdemes utánanézni, hol mennyiért lehet ugyanazt kapni. Füzet például 79 forintért is lehet vásárolni, de ha a borítón lévő design-t akarjuk megfizetni, akkor a többszörösébe is kerülhet. Ceruzából is érdemes az olcsóbbat választani, mert a drágábbnak is ugyanolyan hamar kitörik a hegye.

A legnagyobb odafigyelést és utánajárást az iskolatáska kiválasztása igényli. Az áruk 8 és 30 ezer forint között van. Első ránézésre úgy tűnik, nagy a táskaválaszték, de valójában alig kapható az apró elsősöknek való, könnyű, sokrekeszes, párnázott vállpánttal rendelkező táska vagy hátizsák. A gyártók legtöbbször a mesefigurákra helyezik a hangsúlyt, nem pedig a kicsi egészségére, kényelmére. Hatalmas táskákat árulnak a legkisebbeknek is. A minden szempontból megfelelő iskolatáska ára viszont egy többgyerekes család számára megfizethetetlen.

Tízórai, innivaló

A bevásárláson túl egyéb gondjai is vannak a szülőnek: fel kell készíteni a gyermekét az iskolakezdésre, meg kell szervezni a napi iskolába indulást.

Reggeli és csomagolt tízórai nélkül soha ne indítsuk el az iskolást. Az éhezés a vércukor hirtelen leesését eredményezi, nem tud figyelni, rosszul is lehet. Akkor is csomagoljunk neki valamennyi tízórait, ha az iskolában kap. Mindig legyen nála ennivaló és innivaló. Az iskolai büfébe legtöbbször elsősök nem is vásárolhatnak, és valószínűleg a nagyoktól nem is kerülnének sorra.

Innivaló is legyen nála, ezúttal az sem baj, ha cukros, csak energiadús folyadék legyen. Igaz, van az iskolában vízcsap is, ahol inni lehet, de egy elsős sokszor félszeg, esetleg nem mer a csaphoz menni, ha nagyobbak vannak ott.

Öltöztetés, pisilés

Ilyenkor kell átnézni, hogy a nyáron mit nőtt ki a lurkó, illetve azok a ruhák, amelyekben az óvodába járt, megfelelőek lesznek-e az iskolában is. Ott ugyanis már nincs annyi idő és lehetőség az átöltözésre, mint az óvodában. Már reggel érdemes rétegesen öltöztetni, hogy napközben legyen mit levenni vagy felvenni. ősszel a reggeli és esti órák hűvösek, délben pedig szinte nyári meleg van. Ha melege van, vagy fázik a kisiskolás, az még az iskolai teljesítményét is befolyásolja.

Ugyanilyen fontos dolog a vécére menés, amiről azt gondolnánk, hogy már nem probléma. Először is ne legyen rajta nehezen kigombolható ruhadarab, mert az iskolában nincs dadus, aki segít. Az első alkalommal megmutatják a kicsiknek, hol van a vécé, de nem biztos, hogy meg is jegyzik, hiszen az óvodánál sokkal nagyobb épületben nehezebb a tájékozódás. Ilyenkor ne féljen újból megkérdezni.

Tanévkezdés előtt szituációs játékkal taníthatjuk meg a kicsit, mit tegyen, ha vécére kell neki menni, akár órán is. Bátran jelentkezzen és szóljon. A játékban mi legyünk a tanító néni, és ő pedig tudja elmondani, mi a problémája, hiszen akár rosszul is érezheti magát.

Ha gondosan felkészítjük a kicsit az iskolára, magabiztosabb lesz, és mi nyugodtabban várjuk haza az első napok élményeivel. 

Szegedi Éva

Babazsúr

A hétköznapok és ünnepek közti különbséget, a születésnapok, névnapok ünneplését kisgyermekkorban kell megtanulni. Nem fölösleges kiadás, ha egy ilyen alkalomra a kicsinek babazsúrt rendezünk, ahová meghívjuk óvodás csoporttársait, és a család baráti köréből a vele hasonló korú kisgyermekeket.

A babazsúr nem fölösleges kiadás, így tanulja meg a kicsi, hogyan lehet majd egyszer vendéglátó, és hogyan viselkedjen vendégségben. Nem kell nagy összeget rászánni ahhoz, hogy jól érezzék magukat a gyerekek. 

Ha születésnapra, névnapra megy a csemeténk, vigyen valami apró ajándékot az ünnepeltnek. Előfordul, hogy a kicsi a kedvenc plüss állatát viszi el a barátjának, vagy rajzol, hajtogat. A gyerekek a tárgyaknak még nem a pénzben kifejezett értékét nézik, és éppen ezért nagyon tudnak örülni a szívből jövő ajándékoknak.

Szervezés

Mielőtt belevágunk a szervezésbe, tájékozódjunk, hogy más csoporttársnak nem szervez-e a szülő hasonló „bulit”, nehogy ütközzön a két időpont. 

Legalább egy hónappal előtte gondoljuk át, hány kisgyermeket hívunk meg, és hol tarjuk a babazsúrt. Ne toborozzunk túl sok vendéget, nem csak nekünk lesz nehéz vigyázni rájuk, de ők sem tudnak jól játszani, ha túl sokan vannak.

A kicsivel együtt állítsuk össze a névsort, és két héttel előtte jutassuk el a meghívókat, ami lehet egy-egy gyerekrajz, és amire mi ráírjuk a meghívott gyermek nevét, a dátumot. Egy kisgyermeknek elég másfél-két óra a közös ünneplésből, ezért nem udvariatlanság odaírni, hányra jöjjenek a szülők a gyermekükért.

Amíg régebben szinte csak kizárólag otthon szervezték ezeket az eseményeket, ma már nem ritka, hogy játszóházban tartják, és animátort hívnak a társaság szórakoztatására. Akár otthon, akár játszóházban tarjuk a babazsúrt, a meghívott gyerekek szüleitől kérjünk előre egy telefonszámot, amit probléma esetén hívhatunk.

Otthon családiasabb

Ha otthonunkba hívjuk a lurkókat, személyesebb lesz a hangulat, jobban összemelegednek, jobban megismerik egymást, esetleg olyan oldalukról is, ami az óvodában, iskolában nem derül ki.  

A vendéglátó anyukának jól jön egy kis segítség. Van, ahol úgy szervezik meg, hogy egy-két anyuka besegít az előkészületekben, mások pedig a babazsúr idejére maradnak ott, hogy a kicsik mindig felügyelet alatt legyenek, legyen, aki kiszolgálja őket és figyel rájuk.

Ilyenkor fokozottan figyelni kell mindenre. Nehogy egy szégyellős gyermek kimaradjon a tortából, arra is, nehogy túl sokat egyenek, és betegség legyen a vége, melegben mindenki iszik-e eleget, de még arra is, hogy nem kell-e valamelyik gyereknek vécére mennie.

Játszóházban könnyebb

Nagyobb városokban több játszóház is van, amit ki lehet bérelni bizonyos összegért az ilyen alkalmakra. A szolgáltatások is különbözőek. Van, ahol csak a helyet biztosítják, az üdítőket, némi sós harapnivalót és az elengedhetetlen tortát a szülő viszi, a közös játékról is ő gondoskodik.

Különösen előnyös játszóházban tartani a babzsúrt, ha otthon nem akarunk rendetlenséget, vagy a lakás nem alkalmas erre. Még könnyebb betartani a „zárórát”, hiszen a terembérlet meghatározott időre szól.

Animátort is hívhatunk az ünneplők szórakozatására, aki közös játékokat szervez, játszik velük, és segít a szülőnek abban, hogy a lurkók mindig felügyelet alatt legyenek.

Néhány játszóházban a torta elkészíttetését is vállalják, sőt, fényképeket készítenek a gyerekekről, majd ezeket felrakják a saját honlapukra. Az ennivalót és az innivalót általában a szülő viszi.

Vigyázzunk rájuk

Gyakorló anyukák a megmondhatói, hogy mennyire nehéz figyelemmel követni a kicsiket, hogy nehogy bajuk essen, esetleg a játszóházból nehogy elkószáljanak.

Ha olyan rendbontást tapasztalunk, ami veszélyezteti a saját, a többiek vagy a berendezés épségét, nyugodtan szóljunk rájuk. Ezen a délutánon mi vagyunk a felelősek értük. A nyugodt, határozott fellépés rendszerint hatásos. Ne vegyük el a vendég kisgyermek kedvét a bulitól, de éreztessük vele, hogy mi az, amit nem szabad. 

Sz. Banadics Éva

 

Természetes édesítőszer: méz

Ezernyi szorgos méh gyűjti a virágok illatos nektárcseppjeit, hogy mézet készítsen belőle.  Mi mégsem becsüljük meg eléggé a természet egyik legnagyobb ajándékát, pedig szervezetünket annyi fontos anyaggal látja el, hogy mindennap fogyasztani kellene belőle. Hazánkban az egy főre jutó mézfogyasztás messze elmarad a nyugat-európai fogyasztástól.

A méznek mindig megbecsült helye volt a táplálkozásban és a gyógyításban. Vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket tartalmaz, cukortartalma könnyen emészthető. Pollentartalma miatt az arra érzékenyeknél allergiás reakciót válthat ki. A gyerekek két éves koruktól fogyaszthatják.

Cukra túlnyomórészt gyümölcs-és szőlőcukor, a szervezetben gyorsan felszívódik, könnyen emészthető, nem raktározódik el, sokkal egészségesebb, mint az általánosságban használt répacukor. Energiatartalma igen nagy, a gyors felszívódásnak köszönhetően azonnal érezhetjük jótékony hatását.

Néhány a méz jótékony hatásai közül:

-a vitaminok közül C, B1, B2 vitamint tartalmaz nagy mennyiségben,

-a benne előforduló savak segítik az emésztést, javítják az étvágyat,

-erősíti az immunrendszert vitamintartalma, nyomeleme és ásványi anyag tartalma miatt,

-kiváló édesítőszer, fogyasztásakor édességérzete sokkal nagyobb, mint a répacukoré,

-tápanyagtartalma magas,

-fertőtlenítő hatású baktériumölő tulajdonsága révén a gyógyításban is helye van, torokfertőtlenítőként, kozmetikumként is használják.


Kisgyermekek csak két éves kor után kaphatnak mézet, egyszerre csak kis mennyiségben. Tea ízesítésére, vajjal összekeverve kenyérre kenve, süteménybe sütve a gyermekek étrendjébe illeszthetjük. Ha allergiára hajlamos a kicsi, két éves koránál tovább is lehet várni a méz bevezetésével.
 

Terhesség alatt jótékony tulajdonságai miatt érdemes fogyasztani a mézet, de magas cukortartalma miatt mértékletesen. Napi egy-két kiskanál méz jót tesz az egészségnek, ekkora adag még nem vezet elhízáshoz.

A virágporra érzékenyek egy része a mézre is allergiás. Ennek fő oka a pollentartalom, esetleg a méh-méreganyag. Az érzékenység attól is függ, hogy milyen pollent tartalmaz a méz. Tavaszi szezonban legyünk különösen óvatosak.

Az allergiás tünetek legtöbbször a szájüreg, nyelv, torok viszketésében nyilvánulnak meg, súlyosabb esetben torokvizenyő, gyomorfájás kíséri az allergiás rohamot. Kontaktallergiát is okozhat a méz a nyálkahártyával vagy a bőrrel érintkezve.

A pollenérzékenyek, illetve akiknek már voltak panaszaik a méztől, mindig olvassák el a torokfertőtlenítők, szopogatós gyógyszerek, cukorkák összetételét; kérdezzenek rá a sütemények alkotóelemeire.

Mézes édességek kicsiknek

Összekeverhetünk egy kis túrót némi gyümölcspéppel és egy kevéske mézzel a drága, tartósítószereket, színezékeket, állományjavítókat tartalmazó készen kapható krémek helyett.

Ha otthon készítünk piskótát, nassolnivalót a gyerekeknek, vagy süteményt készítünk, a tésztába cukor helyett mézet kavarjunk.

Mézeskalácsot nem csak karácsony körül süthetünk, hanem más ünnepeken is. Ha adunk egy kis darab tésztát a gyerkőcnek, amivel kedvére gyurmázhat, akkor élvezni fogja az előkészületeket.

A langyos mézes tej vacsora után sok gyereknek ízlik, és így, ha válogatós a kicsi, becsempészhetjük az étrendjébe a magas kalciumtartalmú tejet.

Sz. Banadics Éva

Nagycsaládos apuka

A tudatosan vállalt nagycsalád általában tudatos felelősségvállalással is jár. Ezekben a családokban nem elég, ha csak az egyik fél szeretne több gyermeket, az apának és anyának közösen kell egy életre szólóan dönteni és életformát választani. Ma már kevés fiatal tervez nagycsaládot a bizonytalan megélhetésre hivatkozva.

Nem könnyű nagycsaládos apának lenni, ugyanakkor büszkeség tölti el azokat az apákat, akiknek három, vagy annál több gyermekük van. Amíg a csemeték felnőnek, folyamatosan érzik a megnövekedett felelősséget, hogy mi lesz, ha nem tudják biztosítani számukra a felneveléshez szükséges feltételeket. Az apák másképp élik meg az ezzel járó felelősséget, mint az anyák.

Míg a nők a mindennapok problémamegoldásának módszerével lendítik át magukat a nehézségeken, az apák nem egyszer a távoli jövő miatt aggódnak. Ott, ahol több gyermeket nevelnek, még fontosabb, hogy a pár „összedolgozzon”, mindenben egymás mellett álljon.

Munkamegosztás

Ha több kisgyermek van a családban, általában az apa dolgozik, az anya pedig – sokszor egy időre feladva hivatását – otthon marad a háztartásban.

Az otthon lévő anyának minden kis segítség jól jön, bármilyen apróságnak is számít. Munka után még beleférhet az apa idejébe egy bevásárlás, a gyerek leckéjének átnézése, játék, vagy éppen a vacsorafőzés.

Nagyobb családokban általában a nagyobb gyermekeknek is megvan a maguk feladata, mert csak így mûködőképes a családi közösség. Ebben példát mutathat az apa is, jó, ha a gyerekek azt látják, hogy bizonyos rendszerességgel neki mi a dolga otthon.

Ahol sokan vannak, ott nehéz rendet tartani. Az apa lehetőleg mutasson példát ebben a gyerekeknek: pakoljon el mindent maga után a fürdőszobában és a konyhában is, a gyerekektől is könnyebb lesz elvárni ugyanezt.

Derűs légkör, közös programok

Nem is olyan nehéz derűs légkört teremteni ott, ahol sok a gyerek. Egyrészt mindig történik valami, másrészt, ha az apa nem viszi haza a problémáit, a gyerekeket sem nyomasztja a rosszkedve. Nem kell őket a felnőttek problémáival terhelni.

Nem kizárólag az anyagiakon múlik, hogy boldog-e egy nagycsalád. Ott, ahol van mit enni és van hol lakni, a szülőkön múlik a családi élet minősége. Az együtt végzett tevékenységek, a közös programok erősítik a család összetartását.

A nagycsaládok általában nyitottabbak. Szívesen vendégül látják barátaikat, főleg, ha ott is vannak gyerekek. Ilyenkor sem a pénzen múlik, hogy jól érezzék magukat. Egyszerű vendéglátás mellett is jót játszanak a gyerekek és a szülők is felfrissülnek egy kis beszélgetéstől.

Jár egy kis szabadidő

Az apának is jár néha egy kis szabadidő, amikor egyedül lehet, és gyerekzsivaj nélkül kikapcsolódhat. Akár a munkájába feledkezik bele ilyenkor, akár olvas vagy sportol, a barátaival találkozik, kikapcsolódik a napi rutinból, és feltöltődik.

A fontos az, hogy ez a kis szabadság mindkét szülőnek járjon alkalmanként, és hogy kettesben is tudjanak lenni. Nagyszülői, baráti segítséggel megoldható egy-egy közös mozi, séta, színház vagy baráti beszélgetés.

Kiegyensúlyozott családban nem érzik az apák tehernek a sok gyermeket. Ha sokáig dolgozik az apa, akkor is kapják meg a gyerekek az esti puszit, és lehet, hogy a meseolvasás is belefér még.

Szegedi Éva

Pollenallergia

A megfázás és szénanátha tüneteinek egy része (orrdugulás, orrfolyás, tüsszentés, viszkető, kaparó érzés) megegyeznek. A pollenallergiás gyermekeknél a nátha hirtelen, és egyszerre jelentkezik, a tüsszögéssel, orrfolyással. Például amikor nyáron és ősz elején a kicsivel utazunk, nyitott ablakú járművön, és minden előzmények nélkül tüsszögni kezd, gyanakodhatunk pollenallergiára.

Többféle erősen allergén növény virágzik augusztusban, mint a parlagfű és a feketeüröm. Ha nem egyszerűen megfázott a kicsi, hanem szezonális jellegű a náthája, valószínűleg allergiás bizonyos pollenekre.

Az allergiás nátha nem mindig jár lázzal vagy a testhőmérséklet emelkedésével, torokgyulladással, fülgyulladással stb. Az orrváladék kifejezetten vizes, híg, áttetsző. (Megfázás, arcüreggyulladás esetén sűrű, színes, esetleg tejfehér.) Gyakran a gyerekek szeme és orra is sűrűn viszket, míg a megfázásra ez nem kifejezetten jellemző.

Ha antihisztamin, allergiásoknak való orrsprayk használatával csillapodnak, vagy akár meg is szűnnek a tünetek, akkor allergiás a gyermekünk. Az allergiás rhinitis, köznyelvi nevén szénanátha, szezonális jellegű, vagy allergén jelenlétében fejlődik ki. Például arra érzékenyeknél a nyírfa virágzásakor, kutya vagy macska mellett azok szőrétől, vagy olyan lakásban, ahol a falak penészgombák spóráit rejtik.  

Természetesen az allergiás rhinitis is lehet enyhébb vagy súlyosabb, illetve rövidebb, vagy hosszabb ideig fennálló, akár a megfázás vagy bakteriális fertőzés által kiváltott betegségek. A cél: minél előbb megtalálni az okot és a bajt a megfelelő kezeléssel megszüntetni.

Vizsgálatok

Gyanú esetén az allergológiai szakrendelésre a gyermekorvos ad beutalót, annak számát fogják elkérni az allergológiai szakrendelésen. Ha még nem ismert az allergén, akkor vizsgálatokkal derítenek arra fényt, mitől betegszik meg a kicsi.

A vérvétellel végzett vizsgálat eredményére várni kell. Sajnos ez sem száz százalékos pontosságú, de két év alatti gyermekek esetében a Prick-teszt, amelynél a bőrbe juttatnak allergizáló anyagokat, és a reakciót figyelik, szóba sem jöhet. Az úgynevezett orrváladék-vizsgálattal jól felderíthető, hogy pollenallergia okozza-e a náthát.

Minden esetben bízzuk szakorvosra a vizsgálatokat! 

Ha bebizonyosodik a pollennel szembeni túlérzékenység, a gyermek korának megfelelő kezelést kap: gyógyszert, terápiás kezelést.

Életvezetési tanácsok

Az életmódon is változtatni kell az allergia miatt. Soha ne dohányozzanak a felnőttek a gyermekek jelenlétében és a lakásban.

Pollenallergiás kisgyermekek haját a pollenszezonban minden nap mossuk meg, ruháikat, ágyneműjüket a szezon alatt ne szabad levegőn szárítsuk. Ne is szellőztessük kint a kicsik ágyneműjét, mert hamar tele lesz a szövet pollennel. Azokat a ruhákat, amelyekben a szabadban voltunk, még aznap mossuk ki, hogy a pollenek a ruháról ne kerüljenek a lakás levegőjébe.

Ha a szülők megtehetik, érdemes az adott pollentől mentes helyre utazni legalább egy-két hétre, hogy csillapodjanak a tünetek.

Keresztallergia

Figyelni kell azt is, milyen ételek erősíthetik a tüneteket. Az úgynevezett keresztallergia lényege, hogy bizonyos anyagok, amelyek szerkezetükben hasonlítanak az allergénekre, maguk is allergiás reakciókat váltanak ki, vagy felerősítik az allergiás tüneteket. A parlagfűre allergiás gyermekek például ne kapjanak dinnyét, mert rosszabbodhat az állapotuk.

Ismert pollen keresztreakciók többek között:

-parlagfű - dinnye, uborka, cukkini, gesztenye, görögdinnye, banán
-nyírfa - alma, körte, paradicsom, sárgarépa, zeller
-pázsitfüvek - rozs
-fekete üröm - kapor, sárgarépa, zeller, alma, kivi

Strand az erkélyen

Otthon is felfrissülhetnek a kisgyerekek a nyári melegben, ehhez nem kell strandra, tópartra menni. Az otthoni pancsolás kellő körültekintéssel sokkal biztonságosabb egy pici számára.

Igazi babaparadicsom az erkélyen létrehozott alkalmi strand. Nem kell felszedelőzködni, számba venni, mi maradt otthon; kocsiba ülni, vagy tömegközlekedési eszközön aszalódni, azután a fáradt gyerkőccel hazavánszorogni. A legkisebbeknek éppen olyan jó a babkádban lubickolni, mintha strandra mennénk.

A lakótelepek csöppnyi erkélyei, de még a konyha vagy a kövezett előszoba is alkalmas arra, hogy a nagy melegben hűsítő lubickolást szervezzünk a kicsiknek. Kánikulában a kicsi teste is felmelegszik, ha pedig még pelenkás, izzad a pelusban. Az elegendő folyadékfogyasztás mellett jótékony hatása van a napközben rendezett otthoni fürdésnek is.

Mindent készítsünk elő!

A babastrand kellékeit hiánytalanul készítsük elő, mert a kicsit fürdés, strandolás közben egy pillanatra sem lehet magára hagyni. Könnyen megcsúszhat, ha feláll a kádban vagy megpróbál kimászni. Magára ránthatja a kiskádat vagy lavórt, ha pedig hátracsúszik, elmerülhet a kis feje a vízben.

Otthoni babastrandhoz a követezőkre lesz szükségünk: babakád, csúszásgátló alátét a kádba, nagyméretű frottír törölköző, ami a „strand” alapja, kisebb törölközők, fürdőlepedő, műanyag játékok, például homokozóformák, kis locsolókanna, vízálló gumijátékok.

Ha csak tehetjük, inkább kapcsoljuk ki a telefont, vagy állítsuk néma üzemmódra. Akárki keresne bennünket, egy percre sem hagyhatjuk egyedül gyermekünket a balesetveszély miatt. Minden más ráér majd akkor, ha a pancsolás után az ágyacskájában pihen, vagy alszik.

Mire ügyeljünk?

Ne adjunk ilyenkor sem kisautót, sem apró alkatrészekből álló, sem elektromos, sem szúrós tárgyat a kicsi kezébe. A vízben még kevésbé tud vigyázni magára!

A kádban és a kádon kívül is könnyen meg lehet csúszni a kifröccsenő víztől. Nem csak a kicsi, de a szülők is megcsúszhatnak! Ezért a legjobb, ha apu és anyu is gumipapucsban van a babastrandon.

Fél óra fürdőzés egy alkalommal éppen elég. Ha már hidegnek érezzük a vizet, határozottan vegyük ki a kicsit a vízből, de ígérjük meg neki, hogy máskor is pancsolhat. Figyeljük, nem remeg-e a szája széle, vagy nem lesz-e libabőrös pancsi közben, mert ha igen, akkor már fázik a vízben.

Ha az erélyre süt a nap, legalább 20-30 perccel a strandolás előtt kenjük be alaposan fényvédő tejjel a gyerkőcöt. Déli melegben kerüljük a napot, nem csupán az erős UV sugárzás vagy a napszúrás veszélye miatt, hanem mert az erkélyen a felmelegedett fal miatt még nagyobb a forróság.

Fürdőzős a program után mindig bőséges, ám könnyű étkezés következzen, majd pihenés. Garantált a jó étvágy, gyorsabban megy a délutáni szundi is.

Játék a vízben

Felszabadító, örömteli hancúrozás válhat a pancsolásból. Ha jól érzi magát a vízben gyermekünk, és tudja, hogy ilyenkor is mellette vagyunk, játsszunk vele, könnyebben megszerettetjük vele később a vízi sportokat. Ha nagyobb lesz, és már jöhet velünk strandra, nem fog annyira félni a víztől. (Kevesebb izgalommal jár majd az úszás tanulása, ezért magabiztosabb úszó lesz, így tizenéves korában, a megfelelő társaságban és a megfelelő helyen nagyobb biztonságban lesz víz közelében.)

Hogy mit szeretnek játszani a gyerekek a vízben? Van, amelyikük azt élvezi, ha ő lehet a „kis virág”, és óvatosan, a tenyerünkből locsolgatjuk a hátára, kis karjára a vizet. Játékboltokban kapható apró locsolókanna is segítségünkre lehet, vagy ennek híján egy egyszerű műanyag pohár. A hajóúsztatást is nagyon szeretik a gyerekek, papírhajót is hajtogathatunk előre, vagy a játékok között kereshetünk olyat, amivel „hajózni” lehet.

Más babák „fagylaltot készítenek” homokozóformával. Van, aki nagyokat sikongatva csapkodja maga körül a vizet, esetleg a körülötte lévő képzeletbeli virágoskertet öntözgeti. Mi magunk kezdeményezhetjük ezeket a játékokat, ám aztán hagyjuk nyugodtan kibontakozni a picit. Ha tizedszerre kínál meg meg bennünket a „vízfagyival”, akkor se utasítsuk vissza, ne vegyük el a kedvét, ne törjük le kezdeményezőkészségét.

Pancsolás után alaposan töröljük szárazra gyermekünk bőrét, és kényelmes, könnyű, jól szellőző, természetes anyagból készült ruhát adjunk rá.

Szegedi Éva

 

Bölcsödei beszoktatás

A bölcsőde segít a gyerekeknek a szocializációban, pozitív ingerek érik, később könnyebben tud a gyermekközösségbe beilleszkedni. Ha sikerül megszeretnie a gondozónőt, ha nap mint nap jól érzi magát a gyerekek között, akkor a csemeténk nagyon fogja szeretni a bölcsődét.

Nem könnyű a babának és a mamának elszakadni egymástól, amikor a szülők úgy döntenek, a legjobb megoldás a bölcsőde lesz. Úgynevezett beszoktatási időszak előzi meg a mindennapi bölcsibe járást, hogy a változás ne okozzon törést a kicsinek.

Az is előfordulhat, hogy a családnak komoly anyagi jellegű gondjai vannak. Ilyenkor a bölcsődei ellátás során a kisgyermek sokkal jobb körülmények között van napközben, mint amit a család biztosítani tudna.

Néha nehéz gyermekünket bejuttatni ezekbe az intézményekbe, de ha sikerült, akkor néhány hetes úgynevezett beszoktatás után válik rendszeressé a bölcsibe járás.

Mielőtt közösségbe menne

Amikor a szülők elhatározzák, hogy bölcsődébe fog járni csemetéjük, igyekezzenek nyitni a külvilág felé, ismerjen meg a kicsi más gyerekeket, legyen más felnőttek társaságában is. Jó lehetőség erre a séta, a játszótér, a baráti találkozások.

Érdemes néhányszor játszóházba is elmenni, ahol idegen gyerekekkel találkozik a gyermekünk, de ott vagyunk mellette. Figyeljük meg, hogyan próbál kapcsolatot teremteni a hasonló korúakkal

Ahhoz is lassan hozzászoktathatjuk, hogy más felnőtt vigyáz rá. Erre a legjobb módszer, ha a nagyszülőkkel tölt el először csak pár órát, majd akár egy hétvégét is nélkülünk. 

Az első hetek

Amikor új gyermekek érkeznek egy csoportba, a gondozónők egyszerre csak egy gyerek beszoktatását kezdik el. A gondozónőnek kulcsfontosságú szerepe van, hiszen a kicsinek el kell őt fogadni, hogy mindig bizalommal tudjon hozzá fordulni.

Az anya, az apa, de néha nagyszülő is, aki először viszi a bölcsibe a kicsit, éreztesse a kisgyermekkel, hogy a gondozónővel ő is jóban van, elfogadja. Ha a szülőnek fenntartásai vannak, ellenérzése támad, válasszon másik intézményt, vagy kérje, hogy más személyhez kerüljön a gyermeke.

Az első néhány napban a mama és a kicsi együtt ismerkednek a bölcsődével. Ilyenkor még rövid időre se hagyjuk magára. Ha már láthatóan jól érzi magát, és az önfeledt játékban eltávolodik tőlünk, ha a gondozónőhöz fordul magától, akkor próbálkozhatunk azzal, hogy pár órára otthagyjuk a csoportban.

Mindig hosszabb lehet ez az egyedül töltött időszak, fontos, hogy az első héten még az étkezéseknél is ott legyen az anyuka vagy az apuka. Általában két hét után már a délutáni alvás idejére is hajlandó ottmaradni az újdonsült bölcsődés.

Ami segíthet

A saját plüssmackó, a kedvenc játék, a pelus, amivel el tud aludni a baba, segít, hogy könnyebben alkalmazkodjon az új körülményekhez. Fontos, hogy legyen egy megszokott tárgy a közelében, amit otthonról hozott.

Soha ne mutassuk előtte, hogy izgulunk, szorongunk, mert ott kell hagyni. Még rosszabb hatással van a gyermekre, ha sírni látja az anyját. Mosolyogva váljunk el gyermekünktől, mindig köszönjünk el tőle. Az elosonás nem jó taktika, csak félelmet, bizonytalanságot kelt a kisgyermekben, hogy magára hagyták. Mindig, minden nap mondjuk el, hogy délután jövünk érte, és hogy mennyire szeretjük!

Szegedi Éva

Várandós nő veszélyes munkakörben

A terhesség alatt ki-ki addig dolgozik, amíg ereje, egészségi állapota engedi. Bár folytatható a korábbi tevékenység a kismamák számára, nem mindegy, hol és hogyan dolgoznak. Egyes munkakörök a mamára és a babára is veszélyt jelenthetnek. 

A folyamatos álló vagy ülő munka az egyik, amely nem tesz jót sem a várandós nőnek, sem a magzatnak. Ez a típusú munka a vérkeringést rontja, visszérbetegségek kialakulásához vagy súlyosbodásához vezethet. Jellemzően álló a gépek, futószalagok mellett végzett munka. Tartósan ülő lehet az irodai, ügyfélszolgálati tevékenység, illetve bizonyos futószalagos feladatok.

A leendő édesanyát olyan munkakörbe kell helyezni, ahol nem szükséges a teljes munkaidőt végigállni vagy végigülni. Az ilyen tevékenységet meg lehet szakítani egy kis mozgással, pár perc tornával, sétával. Fontos, hogy szükség esetén testhelyzetet lehessen váltani.

Ugyancsak nem ajánlott a kismamáknak a fizikai munka. Ebben az esetben is joga van egy nőnek ahhoz, hogy más munkakörbe helyezzék. Nagy súlyokat, nehéz tárgyakat nem emelhet egy nő. Kemény fizikai megterheléssel jár, vagy azzal járhat például a takarítás, az árurakodás, a felszolgálás, a testnevelő tanári vagy edzői tevékenység, a mezőgazdasági munkák, még a kertészkedés is.

Kockázatos a vegyi anyagokkal való kapcsolat is. Aki gyógyszerekkel, vegyszerekkel dolgozik, az nem végezheti tovább munkáját. Az egyik megoldás itt is az állapotos nő egészségi állapotának megfelelő munkakörbe helyezés, vagy az eredeti munkakör megtartása mellett a feltételek módosítása.

Fertőzésveszélynek azok a nők vannak kitéve, akik kórházak fertőző osztályain dolgoznak, esetleg iskolában, óvodában, bölcsődében.

Árthat a várandós nőknek az extrém hideg (például a hűtőházakban), a nagy meleg (mint ami a melegházakban vagy nyári szabadtéri munkánál tapasztalható), a nagy zaj, az egész testet vagy a test egyes részeit érintő rezgés.

Kapcsolódó jogszabályok:

85. § (1)A nőt terhessége megállapításától gyermeke egyéves koráig - munkaköri alkalmasságára vonatkozó orvosi véleménybemutatása alapján - az állapotának egészségügyi szempontból megfelelő munkakörbe kell ideiglenesen áthelyezni, vagy meglévő munkakörében a munkafeltételeket kell megfelelően módosítani. Az új munkakör kijelöléséhez a munkavállaló hozzájárulása szükséges.

(2) Az (1) bekezdés alapján ideiglenesen áthelyezett, illetőleg áthelyezés nélkül módosított munkafeltételek mellett foglalkoztatott nő munkabére nem lehet kevesebb előző átlagkereseténél. Ha a munkáltató nem tud az egészségi állapotának megfelelő munkakört biztosítani, akkor a nőt a munkavégzés alól fel kell menteni, és erre az időre részére az állásidőre járó munkabért kell folyósítani.

Szegedi Éva

süti beállítások módosítása