Kicsivel jobb!

Babázó

Babázó

Halottak napja

2011. október 31. - AnitUp

A halottak napja keresztény országokban elterjedt ünnep. November 2-án, mindenszentek napja után tartják. A családok sorra járják szeretteik sírját, ahol gyertyát gyújtanak. Halottak napján nem közvetlenül a gyászt éljük meg, hanem megnyugvással emlékezünk azokra, akik már nincsenek köztünk. A kisgyermek is részt vehet a megemlékezésben, a gyertyagyújtás megható szokásában. 

A kisgyermek számára a halál gondolata nehezen feldolgozható. Tudja, hogy voltak családtagok, akikről már csak múlt időben beszélnek, a felnőttek, kijárnak a temetőbe, halottak napja előtt virágokat, koszorúkat, gyertyákat vesznek.

Az élet velejárója a halál, ezt sem eltitkolni sem hazugságokkal elkendőzni nem lehet a kisgyermekek előtt. A halottak napi megemlékezések alkalmával alkalom nyílik erről beszélgetni gyermekünkkel, a közvetlen gyász, lelki trauma megélése nélkül.

Készüljünk együtt arra, hogy a család közösen ellátogat halottak napján szerettei sírjához. Beszélgessünk arról, kik azok, akik már nincsenek közöttünk, nézegethetünk régi fényképeket, mesélhetünk róluk történeteket, milyen emberek voltak. Mindezt csak a gyermek szintjéhez, életkorához alkalmazkodva. Arra is ügyeljünk, ne kapjon a készülődés kizárólagos hangsúlyt ezekben a napokban.

Mutassuk meg, milyen gyertyát, virágot vettünk, vagy vásároljunk együtt. Ha sok helyre látogat el ilyenkor a család, a kisgyermeket csak egy alkalommal vigyük magunkkal, mégpedig egy olyan halottunk sírjához, akit ismert, vagy akiről a legtöbbet hallott.

A kicsi kérdezni fog halottak napja előtt is, és a temetőben is. Válaszoljunk őszintén, egyszerűen a kérdéseire, mégpedig azonnal. Ne mondjuk azt, hogy majd később megbeszéljük.

Mindenki hite és meggyőződése szerint beszéljen a halálról. Ha valaki vallásos szellemben él és úgy is neveli gyermekét, a vallás segítséget nyújt ehhez. Ilyenkor szóba kerül a túlvilág, a mennyország is. Soha ne találjunk ki olyan meséket a gyermeknek, ami félelemmel tölti el, vagy amivel később szembesül, hogy nem igaz.

Amikor a temetőbe látogatunk, magyarázzuk el, ezen a helyen nem illik hangoskodni, szaladgálni. ő is tegyen egy szál virágot a sírra. Álljunk meg egy percig csöndben a gyertyák fényénél szeretteink sírja előtt.

Szegedi Éva

A bejegyzés trackback címe:

https://babazo.blog.hu/api/trackback/id/tr353342437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása