Kicsivel jobb!

Babázó

Babázó

Az első három hónap

2011. augusztus 23. - AnitUp

baba-elso-harom-honap.jpg

A legtöbb édesanya -főleg az első kisbabája születésekor- sokat aggodalmaskodik, hogy megfelelő ütemben fejlődik-e a baba, nincs-e valamilyen területen lemaradásban a többi gyermekhez képest. Ezt a bizonytalankodást csak fokozza az a gyermeknevelésbe is megjelenő versengés, ami az anyák között zajlik: kinek a gyereke jobb, ügyesebb, okosabb, szebb, stb.

Mindenki találkozott már azzal a helyzettel, amikor  a játszótéren, a séták alkalmával beszélgető kismamák egymást túllicitálva dicsekszenek gyermekeikkel. “Az enyém már születése óta átalussza az éjszakát! Az én kisfiam már megfordul, a tied is? Fannika még csak 11 hónapos, de már szalad, látom a tied még nem megy, pedig mennyivel idősebb!” De felesleges az összehasonlítgatás, hiszen  minden gyermek a saját ütemében fejlődik, amikor megérik rá, el fog kezdeni mászni, futni, kanállal enni. Persze van, hogy bizonyos területek kevésbé fejlettek, aztán meg pillanatok alatt behozzák társaikat, vagy a gyorsabban fejlődő baba hosszabb ideig nem  lép tovább, “bevárja” a kortársait. 

Mégis kellenek támpontok, mit kell, hogy tudjon egy egészséges kisbaba az adott időszakban. Fontos azonban, ha úgy gondoljuk, hogy lemaradásban van a babánk, mindenképpen beszéljük meg szakemberrel a gondunkat. Sok esetben elég a védőnő, a házi gyermekorvos megnyugtató szava, hogy az édesanya aggodalma elmúljon.  

Az alábbiakban az első három hónap testi-lelki fejlődését mutatjuk be:

Első hónap

Az egészséges újszülött végtagjait nyugalmi helyzetben behajlítva tartja, éber állapotban végtagjait hajlítja és kinyújtja, fejét oldalra fordítja, ujjacskáit is mozgatja, esetleg szopja. Az újszülöttek nagy többsége már igen korán emeli vagy megtartja a fejét, ha hason fekszik. Erős hangokra, pl. a feje melletti koppanásra összerezzenéssel, széttáró, majd ezt követõen rögtön átkaroló karmozdulattal reagál (Moro-reflex.) Ezt alvás közben is képes produkálni. Különösen azokra a hangokra figyel oda, melyeket a méhen belüli életből már ismer, ez leginkább az édesanya hangja.

"Válaszolni" próbál, mozgatja a száját, nyújtogatja a nyelvét, gurgulázó hangot ad. Az elsőhónap végére (3-4. hét), ha kellemesen érzi magát, mosolyoghat, 20-25 centire lát élesen. Ilyen távolságra van a feje az anya arcától a szoptatásnál is. Szopás közben figyelmesen vizsgálgatja az arcot. Az újszülöttek fele a tárgyakat szemével követi, az arcot közelrõl felismeri, mosolyoghat.

 Második hónap

A második hónapban a baba elkezdi koordinálni a látását a hallással. Ha hall valami számára érdekes hangot, azt megpróbálja megkeresni a szemével, képes egy tárgyat is követni a szemével, eleinte oldalirányba, majd fel-le. Mindent a szájába vesz, így tanulja meg a teste határait. Ha foglalkozunk vele, akkor nem alszik el rögtön etetés után, hanem ismerkedik velünk.

Rugdalódzik, egyik oldalról a másikra gördülhet. Ha beszélnek hozzá, megpróbál hangadással reagálni. Az anya közeledését több érdeklődéssel fogadja, mint más személyekét, hiszen vele a szopás miatt is sokkal bensőségesebb kapcsolatban van. Érzelmeket is mutat, látszik rajta, ha izgatott vagy jó kedve van. Egyre hosszabb időket alszik át éjszaka. A hónap vége felé, hasonfekvésből felemeli a fejét, az aktívabb babák kúszó mozdulatokat is tesznek.

Harmadik hónap

A harmadik hónapban már ismerjük gyermekünk sírásait, tudjuk, mikor jelez éhségre, mikor fáj valamije, vagy mikor igényli egyszerűen a társaságunkat. Elkezd gőgicsélni ha zenét vagy beszédet hall, akár 20 percekig is úúúúzik vagy ááázik. Az ujjait már kinyújtva tartja, megfigyeli őket, ha kiesik, a látótérbõl örömmel sikongat fel, ha visszatér. Koordinálja az érzékszerveit.

Fel tudja emelni a karjait, a teste előtt össze is tudja zárni. Már sokat van hason, ilyenkor tartja fejét és a mellkasát is emelgeti. Kezével felfedezi az arcát, szemét, száját. Már kialakult alvási szokásai vannak, éjjel akár 10 órát is alhat egyhuzamban. Ebben a hónapban kezdenek eltűnni a reflexek, egyre több mindent csinál tudatosan. Meg tudja különböztetni a beszédhangokat a többi hangtól. A mell láttán cuppogni kezd.

3 hónapos korban a baba felfedezi a kezét, a szeme elé tartja és nézegeti, ez lesz a legfontosabb játéka. Hason fekve felemelve tartja a fejét, ami most már sem ülõ, sem függőleges helyzetben nem inog. Ha a kezénél fogva ülőhelyzetbe húzzuk, akkor a fejét tartja. Meg kell várni, hogy ő nyúljon a tárgyakért, ezeket kézbe fogja, és néhány percig képes megragadni és megtartani.

Forrás: informed.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://babazo.blog.hu/api/trackback/id/tr473173877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása